A fent említett gondolat megfogalmazásához, képi megjelenítéséhez a családi örökségként rám maradt kalapfákat használom fel. (Nagyapám, a Monarhia híres kalaposának jól menő üzleti vállalkozását és családi életét szakította félbe az első világháború. A harctérről hazatérve sérüléseibe hamarosan belehalt, így az árván maradt gyerekek közt volt Apám is.
A családi örökséghez a kalaptompok mellé ez is hozzájárult. Alig akad a térségünkben ember, aki érintetlen maradt volna a mögöttünk hagyott világháborúk borzalmaitól.)
Az egyformának tűnő, eredeti rendeltetésétől megfosztott tárgyakat, a megszokottól eltérő környezetbe helyezem, s így, ezek új tartalommal ruházódnak fel. Az S.O.S. című munkámnál a tenger hullámaiban úsztattam meg a kalaptompokat. Gondolhatnánk ezeket a vízen úszó, simára csiszolt, egyforma tárgyakat labdáknak, gömböknek, de leginkább személyeknek.
Mintha emberi tulajdonságokkal rendelkeznének. Kiszolgáltatottan hánykolódnak, hol sokaságként, hol meg egyénenként sodródnak. Nem süllyednek el, hanem fohászkodnak a felejtés és megbocsátás horizontján.
Lovas Ilona