Magánhadsereg

Trombitás Tamás művészetének „leszármazási vonala” közvetlen a Kassák-féle képarchitektúráktól a 60-as évek végi magyar geometrikus neoavantgárdon át tart. A geometria és annak térbeli modulációi foglalkoztatják, a radikális geometrikusok ortodoxiája nélkül.

Képein az egyszerű mértani idomok – hasábok, gúlák, kockák, kúpok – a főszereplők; ezek tér- és síkbeli kapcsolatait jeleníti meg. Ábrázolási eszközei minimálisak: az „üres” síkba helyezi el a formákat, egy-egy kontúr határozza meg az idomokat, mégis virtuális teret teremt.

Festészeti szempontból „szegény” a megjelenített látvány, ha nagyon szigorúan tekintjük, lényege nem is festészeti, hanem egy térbeli viszonyrendszer. Ugyancsak a 80-as évek elejétől foglalkozik a neonnal, mint festői és térképző eszközzel.

Fényinstallációk sorát készítette a 80-as évek derekán, természeti környezetben. A neon használata alapvetően városi (reklámfelirattól a belső téri diszkóvilágításig), ő erdőn és mezőn állította fel geometrikus idomait neonból. Kapcsolódási pontja van a posztmodern ideákkal is: erőteljes vonzódása a misztikus, történeti, kultikus vagy szimbolikus helyszínekhez.

A neon szobor, ahol a geometriai test kontúrjait jelöli a fény, a 90-es években is tevékenységének egyik legfontosabb csomópontja. A 80-as évek második felétől tárgyainak zömét fém és neon kombinációjú szobrok alkotják. Esztergált, maratott hasábok, kúpok, körök; fém, műanyag, kő, vaspor, durva és megmunkált (csiszolt, polírozott felületek) szinte tetszőleges természetességgel kapcsolódnak egymáshoz. Úgy, hogy közben megmarad az az érzésünk, hogy a Bauhaus variábilis játékaival rokon tárgyakról van szó, melyeket szétszedhetünk, ezeregy új módon összerakhatunk.

Fitz Péter