A Műcsarnok megújult vezetésének célkitűzései között nem csupán a befelé- és kifelé irányuló stratégiaváltási szándék és elkötelezettség szerepel, de az általánosan jellemző hazai kiállítási gyakorlat megújítása is, ami egyben a kortárs művészet hatékonyabb kommunikálására tett kísérletet jelent.
A több korábbi kiállítást referenciául és útmutatójául használó Magányügy? – a részben megújult kurátori stáb első közös munkája – egy olyan állásfoglalás, amely egyszerre igyekszik az egyéni kurátori stratégiákat és szakmai tapasztalatokat integrálni, valamint ezeknek új szempontokat kínáló megközelítéseit és koncepcióit érvényesíteni a Műcsarnok „kipróbált” gyakorlatának ismeretében értelmezve az intézménynek mint társadalmi térnek és közvetítő felületnek megkülönböztető vonásait és sajátosságait.
Intim, érzéki, személyes indíttatásból született munkákból kiindulva és elsősorban a rajzra, mint médiumra koncentrálva a Magánügy? egy, a „magán” és a „köz” fogalmai közötti átjárást modellező projektté nőtt. Ebben az értelemben számos most bemutatásra kerülő mű személyes tapasztalatát és érintettségét hívja elő. Ugyanakkor különféle művészeti pozícióikat és alkotói stratégiákat társító konstellációkon keresztül a kiállítás azt vizsgálja, hogy a művész pozíciójának meghatározásán és körülírásán túl mi lehet a kultúra kontextusában megmutatott önreflexió célja. Hogyan manifesztálódhat a művész pillanatnyi állapotának közvetítése -az aktuális „Én-kép”- az alkotás-gondolkodás-konceptualizálás intimitásán túl a kiállítótér közösségi terébe történő beemelésével.
A több részre tagolódó kiállítás az alkotói stratégiák kisebb metszetét bemutatva egy működési modell kialakítására tesz kísérletet. Ez a kísérlet egyben javaslat a Műcsarnok kiállítóterének (fizikai és jelképes kontextusának) átértelmezésére, illetve ehhez kapcsolódóan egy másfajta kurátori gondolkodásmódnak és kiállítás-építési folyamatnak a bevezetésére. (A projektnek kezdettől fogva fontos része volt együttmuködésünk a Balázs Béla Stúdió Alapítvánnyal és a Magyar Iparművészeti Egyetemmel.)
A Magánügy? „gerincét” a Kerekes Gábor által tervezett enteriőr, a Műcsarnok raktáraiból, maradék- és hulladékanyagaiból, efemer elemekből és a Retextil által készített tárgyakból épített „labirintus” alkotja. Az egymást követő termekben eltérő alakot felvevő és különböző funkciókat betöltő téregységek – olyan többnyire leharcolt tárgyakból állnak, amelyek rétegeikben hordozzák számtalan korábbi kiállítás és koncepció lenyomatát. Ebbe az új bemutató- és közösségi terekként is működő helyspecifikus installációba költöznek bele, épülnek alá vagy rá más művészek munkái. A nézőnek felkínált pihenők is a szokásostól eltérő befogadói attitűdöt támogatják.
A kiállítás választott médiumai különböző grafikai technikák, az installáció, a film, a fotó, a videó és a festészet. Az efemer kifejezésének adekvát eszközeként, a rajz – intenzitásnak és koncentrációnak változó dimenzióiban – működhet mint különösebb hely- és eszközigénnyel nem rendelkező „leggyorsabb”, ugyanakkor esetenként a festészethez hasonlóan lassan, több rétegben, építkező technika. A Magánügy? kiállítás maga is projekciós felületté, „médiummá” válik, láthatóvá téve olyan művészeti gyakorlatokat, amelyek akár párhuzamosan is jelen lehetnek egy életműben és a nagyközönség számára jobbára ismeretlenek.
A kurátorok
Kiállító művészek: Benczúr Emese, Birkás Ákos, Chilf Mária, Csoszó Gabriella, Esterházy Marcell, Fabricius Anna, Gerber Pál, Kerekes Gábor, Keserue Zsolt, KissPál Szabolcs, Kokesch Ádám, Loránt Anikó, Magyar Gergely, Orbán György, Pálfi Szabolcs, The Randomroutines, Rácz Márta, Rétháti László, Roskó Gábor, Rutkai Bori, Stark Attila, Szacsva y Pál, Szűcs Attila, Tibor Zsolt, Várnai Gyula, Vécsei Júlia