Magaslesek

A Bernard Kathan által a banális építészet egy darabjaként jelölt, s a vidéki tájat szinte mindenhol jellemző magaslesek témájára fókuszáló kiállítás a vadászat létmódján és környezet-átalakító hatásán túlmutatóan a természettel való viszonyunkra, társadalmi-, politikai-, és kulturális jelentés-szintekre is rávilágít.

A hagyományos tevékenységként népszerű vadászat sikerét elősegítő kis kunyhók civilizáció és természet harmóniájának szimbólumai, ugyanakkor a kialakításuknak és elhelyezésüknek köszönhetően alig észrevehető szerkezetek olykor mégis a természeti környezetbe markánsan beavatkozó emberi jelenlét bizonyítékai, így közvetve a környezetvédelem problémájára is utalnak.

A különböző alapanyagokból és – néha bizarr – berendezési tárgyakból kialakított tartózkodóhelyek az egyéni leleményességről és kreativitásról is tanúskodnak, sőt a társadalomtól való elvonulás lehetségességével vagy lehetetlenségével is szembesítenek.

Szószékként vallási dimenziót nyitnak, őrtorony funkcióját betöltve pedig hatalom és egyén közvetlen konfliktusát is megjeleníthetik. Használatuk alternatíváira utalnak a magaslesekre használt olyan elnevezések is, mint a „gyóntatószék”, a „pornó-katedra” vagy a „whiskey-ülés”.

A társadalmi rendszert mint hatalmi szisztémát ironikus formában idézi fel Sarah Iremonger ír művész Magasles Párt című installációja is, amelynek része egy speciálisan erre a kiállításra készülő, egész falfelületet beborító falfestmény. Munkája olyan fiktív politikai pártra utal, amelynek tagjai csak magaslesek lehetnek. A magaslesek jelentését és funkcióját tekintve abszurd elméletekre utaló mű egy további, politikai aspektust is megidéz azáltal, hogy az építmények „portréit” a valós választási kampányok megszokott reklám-tárgyain – kerek kitűzőkön – is megjeleníti.

Korábbi, történelmivé vált, mégis máig ható politikai folyamatok válnak érzékelthetővé Pettendi Szabó Péternek az egykori osztrák-magyar határvidék – a késöbbi „vasfüggöny” és a páneurópai piknik – helyszínét, s építményeinek „sorsát” felidéző fotó-sorozata által. A környéket s a határőrtornyokat mai állapotukban, szuvenir-tárgyak formájában mutatja be, olyan szituációt imitálva, mintha a táj a közösségi emlékezet részeként turista célpont lenne, mintha a hűtőmágnesek, s a kis fotó-leporellók kereskedlmi forgalomban lévő emléktárgyak lehetnének, így a területet és az építményeket önnön ironikus emlékműveikként határozza meg.

Walter Ebenhofer osztrák művész a 80-as évektől kezdődően dokumentálja és fotó-sorozatában képpár formájában mutatja be Ausztria magasleseit, a kis építmények dimenzióit kívülről és belülrol egyaránt érzékeltetve. Természet és technika ellentéte, ám egyúttal együttes működése is megjelenik múlt és jövő aspektusait is megidéző munkáin.

Környezeti értékek és az energia-felhasználás ill. -továbbítás témája villan fel Bertram Kober lipcsei fotós munkája által is, amikor kelet-németországi magasleseket ábrázoló sorozatán ezekről az építményekről nagyfeszültségű villanyvezetékek hatalmas oszlopai közelében készít felvételeket.

A kiállításon megjelenő művek kapcsán felmerülhet az a kérdés is, hogy a magaslesként/fai lakként/őrtoronyként használható építmények maguk nem tekinthetők-e ugyancsak műtárgynak – a Közép-Kelet-Európában korábban mindennapos barkács-esztétika fogalmát felidézve. Konkrét utalásként értelmezhetjük erre Paul Horn régi bútordarabokból és fa maradványokból kialakított (média-)katedra-szószékét, amelyre a látogató felkapaszkodhat.