Magyar kockák

Katharina Roters és Szolnoki József első acb Galériában rendezett kiállításának fotóanyaga a Roters tipológiáján alapuló, több mint tíz éve zajló közös kutatásra épít, amelynek célja a magyar falvakra jellemző, kapart kőporos házhomlokzatok gyűjtése és rendszerezése – egyfajta virtuális skanzen létrehozása. A kiállítás előzményének tekinthető a 2014-ben megjelent Hungarian Cubes című kötet, amelyben a kutatás fotóanyaga tanulmányokkal kiegészülve került a nagyközönség elé.

Az olykor csempékkel, tükrökkel kombinált, kapart kőporos, spontán házdíszítő gyakorlat a Kádár-korszak egyik legszélesebb körben elterjedt kulturális technikája volt. Ez a vidéket csaknem egészében felülíró vizuális kód azonban a létező és a felfogott között, egyfajta sodródó hasadékként ez idáig teljesen láthatatlan maradt. Míg az egymenetes parasztház még az udvar felé fordult, addig a sátortetős kocka már az utca felé reprezentált.

A „legvidámabb barakk” viszonylag rövid idő alatt, meglehetősen magas számban épült, hasonló méretű és formájú homlokzataiból egy olyan gigantikus vetítővászon jött létre, amely tökéletes felületként szolgált a kulturalizációs folyamatban elnyomottak visszatéréséhez.

A vidéki panelt díszítő formanyelv egyszerre volt népi és modern. Egyszerre társadalmasított és individualizált. Sőt, a korszellemnek megfelelően, egyfajta szociális kényszerként felülírta a korábbi építésű nyeregtetős, oromzatos épületállomány jelentős részét is. A kőporos korszak letűnése a kilencvenes években megjelenő nemesvakolatok után napjaink szigeteléseivel érkezett el végső szakaszába.

A házhomlokzatokra koncentráló tekintet megszabadítja a fotókat a kábelek, antennák, és lombozat redundanciájától. Így a kiállításon bemutatott épületportrék geometrikus ornamentikái tiszta jelekké alakulnak.