Majdnem Nagybánya – Majdnem plein air

„A nagybányai iskolával, mint jelenséggel az államvizsga előtt találkoztam, amikor ezt a tételt dolgoztam ki. Hamar elmúltak a tanulás közben érzett »fizikai« fájdalmaim a tételek tanulmányozása közben. Iványi-Grünwald Béla, Glatz Oszkár festményei vizuálisan nagyon megfogtak és eszembe juttatták a gyermekkori máramarosi Nagybánya környékén töltött fél év emlékeit. A mai napig változatlan tipikus erdélyi szénaboglyák (még nem gépi bálák), az elhagyatott sötétbarna fatemplomok komorsága, a falusi temetések, a vásárok hangulata, népi motívumok egyes munkáimon tetten érhetőek. Glatz atmoszferikus tájképei visszaadják nekem Nagybánya, Kapnikbánya környékének legelőit, erdőit, ahová nagy előszeretettel jártunk ki a rokonsággal gombászni.

A legújabb munkáimon is érződik a »horrorizmus« kopása, és inkább egy elegáns romantikus irány felé halad. A műalkotások beszédes címei megmaradnak, de az új képeimen a narrativizmus helyett a látványelvűség, a naturalizmus és a plein air jegyei fedezhetőek fel.” (Stewe von Horrible aka Máriás István)

A horror egy olyan műfaj, amelyben a résztvevők tudják, hogy amit átélnek az nem a valóság, minden fikció, de a játékidő alatt a kiszemelt áldozat veszít, megmenekülésre a legcsekélyebb az esélye. A happy end ebben a műfajban szinte lehetetlen, nem a szabadulás, nem a bűnös leleplezése a szórakoztatás célja, mint a klasszikus thrillerekben, hanem az artisztikus félelemkeltés, az iszonyat végletes fokozása, az atavisztikus ösztöneinknek fantáziaszinten való kiélése.

De Horror Pista csakugyan megelégedne pusztán ezzel a jelentéssel? Aligha. Horror Pista nevének megváltoztatásával jelzi a műfajhoz való vonzódását, de nem szorosan a fenti értelemben. Valójában a mai társadalmi környezet bizonytalansága okozta szorongást fejezi ki az elrettentő képekkel, ahol teljesen egyedi, de könnyen megfejthető szimbolikával dolgozik. Korábbi művei a gyermekmeséknek a szépség és a kegyetlenség között különbséget nem tevő, ellentmondásos univerzumának megidézésén alapult, ami azonban abban különbözik a horrortól, hogy erkölcsi tanulságot hordoz, és felszabadító, megnyugtató végkifejlete van.

Horror Pistánál tanulságokat rejtő, történetmesélő, szürreális, irracionális világban megfértek egymás mellett a mesevilág színes alakjai, nemzeti történelmünk hősi epizódjai, egy jellegzetesen közép-európai látványvilággal és az amerikai popkultúrával. Eddigi meseszerű kulturális metaforáit, narratív tablóit ezúttal felváltja egy ösztönéletbe tekintő roman noir-nak a stílusjegyeit felmutató, a valóság és a képzelet határait elmosó felnőtt-fantázia, amellyel a művész térben és időben is közelebb kerül a jelenhez, s nem kerüli az olyan tabutémákat sem, mint a vallás, vagy a pornográfia.

A képeiről azonban hiányoznak a mai megszokott vizuális kommerciális elemek, pl. a gyönyörű nők, vagy a plakátszerű képi építkezés, a „szép” részleteket a művész ezúttal is a múltból ássa elő, a még életteli, de színében már romlandó testek, a virágok, és érett gyümölcsök ugyanazt a halálra emlékeztető szerepet töltik be, mint a klasszikus „natura morta” festményeken. De mit kereshet ebben a világban a címben megemlített nagybányai festészet?

Horror Pista fentebb olvasható rövid interpretációja szerint ez a megidézés, új elemként a művészet fontosságáról, a gondokat feledtető, „gyógyító” hatásáról szól, amit csak fokoz a hőskor történelmi emelkedettsége, amely körüllengi ezt a hazai festészeti kört. Horror Pista el is szórakozik ezen, oppozícióba állítja a csendes, megnyugtató tájakat ábrázoló, valójában csak távolról idilli vidékek pátoszát a valódi tartalmával és fordítva, olyan áttételekkel, amelyek ezúttal is feladják a leckét a látogatóknak.

Muladi Brigitta