Más / kor (1974-1990)

Nyári Istvánt leginkább (hiper)realizmus és pop-szürrealizmus határán egyensúlyozó, egész falakat betöltő festményeiről ismerik. Alkotásai kapcsán általában poszthumán víziókat, giccsbe hajló elemeket, abszurd szituációkat és különböző szubkultúrákból válogatott jelenségeket emlegetnek, amik szatirikus, már-már ijesztő módon tükrözik a XXI. század fogyasztói társadalmának abszurditásait és tárgyiasult környezetünk nyomasztó fixációit.

A kArton galériában megrendezésre kerülő kiállítás Nyári István műtermének eleddig ismeretlen bugyraiból válogat, amikor a kiborgok és plasztikbabák még a fiókban pihentek. A részben még sosem látott szitanyomatok, fotók, képregények és grafikák egy látszólag merőben eltérő, mégis ismerős képet festenek fel a művészről, aki a rendszerváltás előtt még az Egyesült Államokban alkotott. Az egyetemi szemeszterek és a New York-ban eltöltött öt év anyagát a játékos kísérletezés jellemzi – egyfajta korai fragmentumok ezek, amik nem csak megalapozták, hanem determinálták is az alkotói fókuszt, így a festmények különböző tárgyakból és szimbólumokból összefércelt világa gyakran visszaköszön rajtuk.

A különböző módokon – többszörös expozícióval, ráfestéssel vagy épp vasalással – manipulált fotók kísérletezők és emberközpontúak: amatőr modelljei (vagy épp saját maga) néha beállított, néha intim szituációkban jelennek meg és tárulkoznak ki a kamera előtt, a képeken pedig nyoma sincs a Nyári-művekre jellemző részletes megkomponáltságnak. Vannak helyette közös, időről-időre visszatérő motívumok, amik a látszat és annak leleplezése közt feszülő térben balanszíroznak. A lebegő poharakat a szabad szemmel is látható damilok árulják el, a törött tükrök pedig önreflexíven torzítják a látványt, megtöbbszörözve és –törve nem csak a képet, hanem akár a személyazonosságot is. A fekete-fehér fotók – rajtuk a szürrealista divat- és portréfotós, Man Ray hatásával – néhol a mindennapok sztoikus nyugalmát ábrázolják, néha pedig visszarepítenek minket a 70-80-as évek magyar és amerikai szubkultúrájába, ahol üvöltött az underground zene és mindenki trapéznadrágban járt.

A grafikák, képregények és egyéb munkák ezzel szemben a legváltozatosabb témákat ölelik fel a kommunista társadalom kritikájától kezdve, a mindennapi lét történésein és alakjain át, egészen a különböző figurákat, kivágásokat, szövegeket, vagy épp tükördarabokat variáló montázsokig. A pop-artot idéző és a Roy Lichtenstein által kedvelt Ban-Day pöttyöket is mozgósító Bodybuilding in Budapest képregény izompacsirtája, miután sikeresen vette a belvárosi tömegközlekedés és a Váci utca akadályait, az utolsó izom-újratöltés során felrobban, és csak két dolog marad utána: egy vörös csillag és egy vörös bugyogó.

A toll- és ceruzarajzok eközben már egy lépéssel közelebb visznek minket a festmények popkultúrát mozgósító vízióihoz a sci-fi és fantasy történetekből ismerős kreatúrákkal és repülő autókkal, míg a színes szitanyomatok a képmanipulálás és egymásra vetítés lehetőségeit boncolgatják tovább. A részben előzményként, alapozásként, művészi útkeresésként is felfogható alkotások sokszor egészen meglepő vallomásokat is rejtenek, amik tovább árnyalják a Nyáriról alkotott képet: „Egy idő után annyira megszűnik a kontaktusom saját magammal, hogy baromi problémássá válik annak megértése, amit csináltam.” (Emlékem 74-ből c. alternatív képregény)

Kitágítva időt és teret, a Más/kor az elsősorban festőként ismert művész korai, más médiumokban elkövetett alkotásait helyezi fókuszba, s ezzel új viszonyokra világít rá az életmű elemei között. A rendkívül változatos anyagban ugyanis, még ha csak töredékekben, de ott vannak azok a jellegzetességek és elgondolások, amik a jelenlegi munkákban csúcsosodnak ki. Éppen ezért a fényképeket, grafikákat, képregényeket és szitanyomatokat néhány, már a 2000-es években készült festmény egészíti ki, mintegy jelzésértékűen, valamint átkapcsolva Nyári István párhuzamosan futó, Frissen – Egyenesen a műteremből c. csoportos kiállítására a Műcsarnokban.