Yona Friedman: Régóta csak egyetlen fontos intellektuális iránymutatóm van – a kutyám. A kutyák egész életüket improvizálással töltik. Minden helyzetben improvizálnak.”
A megastruktúra, avagy megaváros elgondolása a hatvanas évek elejéről származik, amikor Constant Nieuwenhuys New Babylon-jával vagy Yona Friedman a Ville spatiale-lal olyan uj típusú városszövetek kidolgozását indítványozta, amelyek egyben egy megváltozott társadalom tereit alkothatják.
Kaszás Tamás munkája részben reflektál az utópisztikus megastruktúrák modernista és némiképp technicista jellegét illető, ironikus kommentárokra, de korántsem cinikus nézőpontból, inkább „realista” módon.
Realizmusának egyik fő pillére a kompetensség fogalma – felhívás arra, hogy az egyén részt vegyen saját életében, maga alakitsa ki annak tereit, és a jóval kevésbé utópisztikus, egyre inkább megroppanó gazdasági megastruktúrák oltalmából száműzve felhasználja mindazt, ami rendelkezesére áll.
A megastruktúra eredendően ideáltipikus víziója egy szabad társadalomról így válik fontos stratégiává a köznapi realitás szintjén: hiszen válsághelyzetben, illetve összeomlás után sem cselekedhetünk másképp – idővel és anyaggal takarékoskodva érdemes építkezni.
Megnő az improvizáció fontossága is. Amikor nem lehet biztosan tudni, mit hoz a holnap, parttalanná válik előre kialakított modellekben gondolkozni. A mikrovalóság létrehozásának lehetőségeit megszabó anyagtakarékosság stratégiája is ezt implikálja, hiszen újrafelhasznált, illetve „szabálytalan” anyagokkal dolgozva nem igazán lehet tervezni.
A távolról sem pusztán metaforikus lakhatás sürgető problémáját – a favellákban éppúgy, mint az erdőkben vagy a vasútvágányok mentén – nem az előre kigondolt modellek oldják meg. Ahogy a tágabb értelemben vett világban való lakozáshoz is egyre kevesebb segítséget kap a kifosztott és magára hagyott menekülő. Azonban annak, aki maga képes házat/menedéket építeni, nem csak a túlélésre való esélye nő meg, hanem pillanatnyi létében is függetlenebbé válik a rendszertől.
Kaszás Tamás újrafelhasznált elemekből építkező munkájában mégis helyet kap a modernizmus utópiája, hiszen stratégiái a megamenedéket hajlékává tevő, a túléléshez és az építkezéshez szükséges skilleket egy személyben birtokló homo faber folklórjának részéve válnak.
Az összeomlás túlélői olyan menedékhelyeket alakítananak ki hulladékokból vagy a romokból, melyekben a modernizmus elhalványuló kollektív emlékezete tükröződik.