Geszler Mária keramikus elképzelése, hogy a kultúra egy folytonosan, önmagába visszaforduló folyamat, a művészetben nincs evolúció, korok változnak, a történelem kereke forog, de az emberi érzések, sorsok, gondolatok örök érvényűek.
Így magát egy lépcsőfoknak érzi a művészet lépcsőházában, támaszkodik a múlt eredményeire, és boldogan választ, hív meg vendégül nyolc fiatalabb kollegát – Fusz György, Strohner Márton, Szabó Ádám Csaba, Kungl György, Kontor Enikő, Dobány Sándor, Karsai Zsófia, Kemény Péter keramikusművészeket – a kiállításra, hogy együtt ünnepeljenek.
„A zseni, akinek földöntúli érzékenysége, mint egy meteorit csapódik be életünkbe, történelmünkbe, sorsunkat változtatja, mély sebeket ejt vagy tehetsége, képességei, csodálatos ajándékként ragyogják be életünket.
A meteoritok a világűr csillagporával, nem értjük, honnan száguldanak felénk, milyen más világok lenyomatai, milyen üzenetet hordoznak?
zúgnak felettünk és esnek ránk, mint az érthetetlen csodálatos tehetségek, mint a zseniális alkotók, mint az Ég üzenetei… ki érti ezt?”
Geszler Mária