A modding eredetileg olyan egy gyakorlatot jelöl, amelyben a játékosok egy meglévő videójáték vizuális rétegébe, szabályrendszerébe vagy kódjába nyúlnak bele, hogy azt saját elképzeléseik szerint átalakítsák.
A gesztus azonban sokkal többet hordozhat magában mint egyfajta kozmetikai beavatkozás. A moddolás során új rendszerek építése helyett, a meglévőt téríthetjük el, akaszthatjuk meg, fordíthatjuk ki önmagából, és ebben az elmozdulásban akár láthatóvá válhat mindaz, ami addig az interfész mögött rejtve maradt. A gyakorlatra tekinthetünk a videójáték szűk kontextusa nélkül is – erre vállalkozik a Modding: Here’s All The Data! című kiállítás vállalkozik is, analóg és digitális gesztusokkal egyaránt.
A kiállítás célja figyelmet irányítani arra, hogy a politikai erő a meglévő világon belüli kollektív cselekvésben rejlik; abban, hogy a kapott struktúrákat készen elfogadható termékek helyett alakítható rendszerekként fogjuk fel.
Az 1993-ban megjelent Doom fejlesztői egy olyan fájlformátumot vezettek be, amely a játékot viszonylag könnyen, egyénileg is módosíthatóvá tette: a pályákat, a textúrákat és a hangokat külön .WAD fájlok tartalmazták, amelyeket módosítani vagy kiegészíteni a játék teljes újratelepítése, sőt programozói ismeretek nélkül is lehetett. A kiállítás címe is ezekre a fájlokra utal, amelyek neve a Where’s All the Data? kérdésből ered.
Innen kezdve a modding tömegjelenséggé vált: most már több, mint három évtizede rajongók ezrei saját pályákat, karaktereket és teljes szcenáriókat építenek különféle kedvenc játékaikhoz. A kiadó és fejlesztő cégek által hagyományosan szigorúan ellenőrzött komponensek az erre szabott fájlok által nem pusztán hozzáférhetővé váltak, hanem az egyént rendszerszinten ösztönözték beavatkozásra, olykor serkentve a nem hivatalos módosítások készítését. Mára a kiadó vállalatok – felismerve a moddingban rejlő többek között bevételi lehetőségeket – egyre gyakrabban kezdték el korlátozni a beavatkozások lehetőségeit, sőt többeket fel is vásárolnak és fizetőssé is tesznek ezekből.
A kilencvenes évek apró, mégis jelentőségteli gesztusaira ma, a rendszerszintű válságoktól kapkodó korunkból visszatekintve, újra időszerűnek tűnik a felülről várt teljes újraírás helyett alulról szerveződve, a meglévőbe beavatkozva nyomot hagyni, és a magunk léptékében visszavenni, érvényesíteni ágenciánkat.
„A világnak nincs szüksége új ötletekre. A kihívás egyszerűen az, hogy felismerjük, amiről már tudjuk, hogy igaz.”, állítja Alexander R. Galloway, ha pedig igazat adunk neki, moddolni nem csak lehetőségünk, de felelősségünk is.
Kiállító művészek:
Bácsi Barnabás & Jules Cartier (FR), Bartus Csilla, Bódai András, Bokody Ákos, Hegyi Tamás, Rékai Márk, Rojas-Nagy Réka Miranda, Tihanyi Áron