A történet a mannához, a zsidó népet az éhhaláltól megmentő, mennyből aláhulló eledelhez kapcsolódik. (MÓZES II. KÖNYVE.16. fejezet) A zsidó hagyomány szerint az egyiptomi kivonulás után, a 40 évig tartó pusztai vándorlás idején néhányan a népből megpróbálták kétségbe vonni Mózes vezetői pozícióját és azt, hogy az Örökkévaló rajta keresztül nyilvánítja ki szándékát. Bár Isten úgy rendelkezett, hogy a manna hat napon át hullik majd, de sábátkor nem, Mózes fő ellenlábasai közül Dátán és Ávirám szombat hajnalban kilopakodtak a táborból és az előző nap összegyűjtött mannát szétszórták a pusztában. Tervük az volt, hogyha reggel a táborlakók megtalálják a mannát, az azt fogja bizonyítani számukra, hogy Mózes csak beszél össze-vissza, és az Örökkévaló sem mindenható. Azonban a történet máshogy alakult: egyszer csak madarak érkeztek valahonnan és még napfelkelte előtt felcsipegették a szétszórt mannát, így reggelre nyoma sem maradt a csalásnak. A nép ezek után Mózes szavait igaznak találta, és így a madarak hozzájárultak a szombat szentségének és a vezető tekintélyének megőrzéséhez. Rájuk emlékezve számos kelet-és közép európai zsidó közösségben szokássá vált, hogy a Tóra vonatkozó hetiszakaszának, vagyis a Besáláh olvasása előtti péntek délután a hívek magokat szórnak ki a madaraknak.
Résztvevők: Uri Asaf, Böröcz András, Fischer Judit, Július Gyula, Kósa Gergely, Láng Orsolya, Orosz Fanni, Rácmolnár Sándor, Roskó Beáta, Roskó Gábor, Szemző Zsófia, Szilágyi Lenke, Szíj Kamilla, Takács Máté, Wächter Ákos