Corbijn 1955-ben született a holland Strijen szigetén, melynek kulturális és kortárs zenei elszigeteltségéből adódóan a fiatal fiúra fokozottabban és még intenzívebben hatott a szigeten ritka eseménynek számító élő koncertek hangulata, a hangerő és a rocksztárok közelsége. A kortárs rockzene volt ugyanis az a katalizáló tényező és élmény, amelynek a hatására Anton Corbijn a fotográfia irányába mozdult. Az 1969-es, mítosszá vált Woodstock fesztivál távoli híre is mély benyomást tett Corbijnre, aki apja fényképezőgépét megragadva, jelenlétének legitimitációjára és szégyenlősségének ellenszereként használta a gépet, hogy közel férkőzzön a zenészekhez.
A strijeni protestáns család kontemplatív életszemléletét a vizuális élményrögzítéssé való átfordítása során Corbijn a fényképezőgépéhez kommunikációs protézisként ragaszkodott, amellyel a kapcsolatteremtési gátlásait is le tudta vetkőzni és egyúttal magabiztosságot tudott meríteni a számára idegen közegben.
Szembeszállva a megszokott, nagyon színes, természetellenesen tiszta, éles, mesterségesen megvilágított, szinte fényesre polírozott sztárfotók diktálta szakadatlan képfolyammal, Corbijn számára a fekete-fehér képek jelentik az abszolút referenciát.
Fotóit az anyagszerűség, és a testi közvetlenség hatását keltő szemcsés előhívás jellemzi, az elmosódott, homályos kontúrokról, az árnyékba süllyedő vonásokról, az eltakart vagy elfordított tekintetekről, a kezek kiemelt szerepéről, valamint a meghökkentő, szokatlan kompozíciókról ismerjük meg stílusát. Corbijn nem egyszerűen a valóság illékonysága ellen küzd, hanem felvételein egyértelművé szeretné tenni azt is, hogy nem ideálokkal állunk szemben, hanem idolokkal, akik saját árnyékuknak tűnnek. A fotográfus híres modelljeit így a misztifikáció és az anonimitás határára helyezi, aminek következtében a saját magukat hordozó mítoszok léte kérdésessé, instabillá válik.
Munkásságán keresztül Corbijn különböző társadalmi és pszichológiai jelenségeket is vizsgál, amelyek a sztárhoz, mint fogalomhoz kötődnek. A korai fekete-fehér, valamint az úgynevezett Star Trak sorozatban a sztárlétet, mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot kérdőjelezi meg. Képein olyan ismert személyekkel találkozunk, akiknek a személyiségéről és életéről az állandó megjelenésük és szereplésük miatt rögzült kép él a nagyközönség tudatában. Corbijn képein spontán kitárulkozásuk zavaró, majdhogynem mesterkéltnek tűnik.
A sztárokkal, pontosabban idolokkal való azonosulás is az elmúlt fél évszázad egyik legérdekesebb és különlegesebb szociálpszichológiai kérdésévé vált. A holland művészt olyan mértékben foglalkoztatja a sztárok identitásának kérdése, hogy Strijen szigetére visszatérve magát is aláveti ennek a vizsgálatnak. Az a. valaki sorozatban saját magáról készült portrék, álcázott önarcképek segítségével elhunyt zenészek bőrébe bújva – tiszteletadásként és visszatekintésként – saját személyiségét tárja fel.
Corbijn a 33 csendélet című sorozatban a paparazzi jelenséget, valamint a celebek magánéletéből lopott képek iránti tömegéhséget vizsgálja. Corbijn küzd a lelketlenül, gépiesen termelt képek uralma ellen. Látásmódjában egyértelműen visszaköszön Eugčne Smith, Robert Frank vagy Dorothea Lange vizuális öröksége. Az a. valaki „önarcképes” sorozatában alkotói megközelítése párhuzamba hozható Cindy Sherman munkásságával is.
A nagyközönség számára Anton Corbijn neve leginkább a zenei díjátadó rendezvényekről lehet ismerős, valamint olyan világhírű előadók imázsához köthetjük, mint a Depeche Mode, a U2, a Nirvana, a Coldplay, a Metallica, a Rollins Band, vagy a Killers. Ezért a legnagyobb szakmai elismerést elnyerő videó klipekből válogatást mutatunk be, az 1988-tól 2005-ig terjedő időszakból.
A felsorolt együttesek közül önálló termet szentelünk a Depeche Mode zenekar tagjairól készült portréknak, hiszen a holland fotográfust és az angol zenekart hosszú és szoros munkakapcsolat fűzi össze, amely kölcsönösen hatással van az alkotói folyamatokra.
A Corbijn pályáján mérföldkőnek számító, a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről 2007-ben forgatott Kontroll című játékfilmet több alkalommal is vetítjük a kiállítás időtartama alatt.