Nagy Géza, jelenleg szakított az állatokat formáló fém plasztikákkal, melynek következményeként az emberi testforma rezdüléseire, illetve annak intimitására fókuszál. Az átlag testnél nagyobb léptékű figurák töredezettsége, egyszerre emeli be az anyagi megmunkáltság fizikai érzetét, illetve a szobor érzékiségének filozofikus értelmezését.
Szakít eddigi tömörségükkel, amely a szoborba való betekintést engedi a nézőknek.
Felmerül a kérdés, hogy a szobor most önmaga külsőségeinek fontosságát akarja reprezentálni, vagy a “páncélba zárt szellem”, mint a szobor lelkét akarja -e megeleveníteni?
A szoborban hagyott negatív formák, pont annyira fontos alkotóelemei a végleges műnek, mint a hegesztés által hagyott felületi nyomok. A befejezetlenség érzetét keltve, a mű, hiányosságaival lesz teljes egész.