Nekropolisz

Félmúltunk sírjai nem csak sikeres hagyomány örökítésro?l tanúskodhatnak, bizonyos darabok a korábbi sémák meghaladását vagy épp azok teljes elutasítását hirdetik (függetlenül attól, hogy házilag fabrikáltak vagy szakember műhelyéből kerültek ki). A forma e műfajban is vizuális gondolatot tükröz, ami egy adott esztétikai rendszer és kora társadalmi konvencióinak keretein belül próbál kommunikálni.

Az utolsó órákban az olyan kicsinységek, mint a jövőbeli sírkő anyaga, milyensége, szinte sosem kerülnek szóba, így a köztemetők sírjai a legtöbb esetben nem az elhunytak, hanem az élők (családtagok, gondozók, örökösök) egyéniségét, igyekezetét tükrözik. Megpróbálják saját halottaik nyugvóhelyét széppé, kellemessé tenni, olyanná amilyet haláluk után maguknak is kívánnak.

A szereteten, gondoskodáson túl, ezek a mementók az eltávozott és/vagy annak családja anyagi helyzetéről is sokat elárulnak. A barokk dekorálási vágya a középkori temetők képét is alaposan átformálta, ekkor jelentek meg az egym&aa cute;st túllicitáló sírfaragványok, melyek aztán a 19. század gazdasági fellendülése idején fontos vagyonregiszterré váltak. Egészen az 1920-as évekig nem is volt más síremlék alternatíva.

Az általunk vizsgált, újkori temetők alaprajza többségében geometrikus elrendezésű. Aszfaltozott parcellaosztó utak hálójában, szabályos mértani rendben sorakoznak a gondosan kimért sírhelyek, melyek között murva vagy gyöngykavics ösvények segítik a közlekedést. Mint kezdő temetőlátogató, az ember hamar rájön, milyen praktikus is az, ha van némi eltérés sír és sír között, mert így talán van esélyünk arra, hogy GPS nélkül is megtaláljuk az adott parcella hantjai között a zarándoklatunk célállomását. A sok hasonló, típus-fejfa között, mégis alig találni saját arccal bíró síremléket (nem is beszélve a szabványos, szekrényes kialakítású kolumbáriumokról).

Így a néhány, az átlagtól eltérő méretű, anyagú és kialakítású emlék üdítően hat és utat mutat a sírmezőn belül. Persze sosem volt hálás feladat szembe menni az árral, mivel sokan egy-egy, az általánostól eltérő karakterű sírban a túltengő egyénieskedés bomlasztó hatását látták. Ilyen volt például az a redukalt formavilágú, modern sírtípus is, amelyből máig fellelhető néhány majdnem minden városi köztemetőben.

A kiállítás gerincét adó, a ’20-as évek funkcionalizmusát használó szoborcsoport is ide sorolható. Mivel ezen objektek egy több országon átívelő fém-sír kutatásból – tehát létező formákból – indultak ki, bizonyos értelemben síremlékek emlékműveinek is tekinthetőek.