Két festőművész, két generáció tagjai, akik számára Budapest házai néma tanúkként vallanak a múltról, a II. világháborúról, a holokausztról, 1956-ról. A két festőművész egymástól függetlenül talált rá a „ház” témájára, Wellisch Tehel Juditot a házak külső látványa – a budapesti homlokzatok, az azokon megjelenő épületplasztika, a kariatidák, atlaszok, maszkok, Kósa Gergelyt egy bizonyos ház belső képe – a függőfolyosók, a gangok, a csempék, a korlátok fogták meg.
Wellisch Tehel Judit 1931-ben született Budapesten, kislányként élte túl a holokauszt borzalmait, fiatal nőként, friss diplomásként az 1956-os forradalmat és annak leverését. 1957-ben férjével disszidált, majd hosszú évtizedek múlva – amikor vissza-visszalátogatott Norvégiából – egyszer csak megszólították Budapest eklektikus házai, a még mindig sérült kőfigurák, a fintorgó maszkok. Festeni kezdte a homlokzatokat, a kapukat, melyeket néma tanúknak nevezett, s a kövek valóban mindent láttak, ami az utcákon történt, az elhurcolt vagy éppen menekülő embereket, a tankokat, a robbantásokat, a gyilkosságokat. Édesanyja igyekezett Juditot és testvéreit megvédeni a borzalmaktól, elbújtatni a gyerekek zsidó édesapját, s leplezni az állandó rettegést és félelmet. Hosszú évek teltek el, míg aztán az 1980-as évek első felében megszületett az első sorozat; a Szenvedő házak, melyben a festő „beszélni” kezdett az átélt traumákról.
Kósa Gergely 1990-ben született Budapesten. Zsidó származású nagyszülei 1956-ban költöztek a XIII. kerületi Bulcsú utca 21/a számú bérházba, egy egykori csillagos házba. Gergő e ház negyedik emeletén élt, majd fiatal festőként kutatni kezdte a ház történetét, kitartóan gyűjtötte az egykori és mai lakók tárgyi és szellemi emlékeit. A történetek nyomán vált főszereplővé képein a ház belső mikrovilága, a függőfolyosók, a gangok, melyen jöttek-mentek, beszélgettek, szorongtak vagy éppen féltek az egykori lakók. Forrásai között kiemelkedő helyet foglalt el egy egykori lakó, az író Ungváry Rudolf Egy bérház élménye 1944–45 fordulóján című műve, mely bemutatta a lakók mindennapjait az ostromlott városban. Gergő számára a geometrikus mintázatú padlók, a kovácsoltvas korlátok jelentik a néma tanúkat. Megszállottan rajzolja a repetitív mintázatokat vásznaira, mintha minden rajzolat az emlékezet egy-egy stációja lenne.
Kettejük kiállítása egy festői párbeszéd, – az átélt és az elmesélt múlt találkozása és egymásra vetülése. 2024-ben, az Equibrilyum Kiadó gondozásában jelent meg Wellisch Tehel Judit munkásságát bemutató monográfia, a könyvbemutatót 2B Galériában tartottuk. Akkor fogalmazódott meg a gondolat a könyv szerzőjében, hogy e két művész alkotásait egymás mellett kellene bemutatni. A két festőnek is tetszett az elképzelés, készültek a kiállításra, de már sejteni lehetett, hogy Judit fizikailag nem fog tudni megjelenni a megnyitón, azonban reméltük, hogy a neten keresztül majd mégis részt vesz a megnyitón. Nem így történt, 2025. november 5-én, 94 évesen Wellisch Tehel Judit festőművész és művészettörténész elment.