Sipos Aliz Menta, fiatal kortárs festő az informel irányzat iránt kötelezte el magát. Kiállítása már címében is jelzi azt a sajátos festői eljárásmódot, amely során az alkotó egyszerre vív folyamatos, erőszakos harcot a vászonra kerülő, tudatos koncepción alapuló figuralitás és önmaga ellen – mint pszichológiai énjével (ego) és a belsővé tett morális szabályokkal (szuperego) szemben.
Az alkotások éppen ezért hol merevített, hol összegyűrhető, kifeszítettlen vásznak, vagyis olyan membránok, amelyek magukba szívják a művész impulzív, kontroll nélkül saját ösztönlényéből (id) feltörő gesztusait, ezzel teret engedve és ezáltal megmutatva az elfojtott, a külső feszültségekkel küzdő belső énjét.
Ezt a konfliktusos, a látogatót önmagával ütköztető zónát robbantja be Sipos Aliz Menta mind a galéria klasszikus tereibe, mind a művészettörténetileg tág, de évtizedek óta kanonizált kategóriába, az absztrakt expresszionizmus felfokozott formátlanságába.
Milyen létjogosultsággal és felforgató erővel bírhat ma ez a festészeti irányzat, illetve befolyásolhatja-e még a reziliens befogadásélményt?
Szabó Annamária