A szabad, mozgékonyabb, a változások lehetőségét is nyitva hagyó, illetve szélesebb körű tudást is integráló társadalmak művészetében jelenhetett meg dominánsan az aszimmetriákkal, kísérletezőbb, komplexebb kompozíciókkal is dolgozó művészi szemlélet. E szerint válik kissé érthetőbbé az általam művelt festészet is. Tisztán dekódolható benne, hogy nyitott szemmel élve az életemet, egyszerre hordozom magamban a stabilitás, az örökérvényűség, az azt kifejező szimmetria pszichológiailag belátható igényét, és az ezzel szemben tapasztalt, dinamikusan változó világom szimmetriát torzító, feszültségeket keltő hatását. E belátások egyidejű tudatosságát én már meg nem tagadhatom.
Részemről ez a tagadás cinikus behódolás, egyfajta hazugság, retrográd csökönyösség, egy szerintem még esetlegesen alakítható, virágzó jövő elleni destrukció volna. Organikusan kifejlődő képeimen a ki nem kerülhető, sőt filozófiai értelmű alapélményként is megélt dinamizmus így töri meg a kezdeti szimmetriára való hajlamomat elkerülhetetlenül. Ugyanilyen természetességgel mondanak a festményeim nemet magára a hagyományosan szabályos és szimmetrikus befoglaló képformátumokra is, mint minden táblakép, végső soron egylényegű, szervesen hozzájuk tartozó jellemzőjére.
Számomra mindez az önmagammal és a világgal szembeni belátó őszinteség kérdése lett, ami a művészetem egyik, ha nem a legfontosabb etikai dimenziójává is vált egyben. Ahogy a külvilág szégyenletesen rácáfol rendre az egyensúlyt, nyugalmat kereső énem naiv terveire és elképzeléseire, úgy ezt a valós helyzetet átélve és kifejezve ejtem folyton pofára a képeim csírájában rejlő statikus rend-igényt és szimmetriát.
Miksa Bálint