Örök maradás

A személyes jelenlét élménye köti össze az utóbbi 3 év környezet-portréit, melyeket táguló körökben a budapesti otthonom környezetétől, Európa különböző helyszínein át, az utóbbi pár hónapban NYC-ben fejlesztettem.

A jelentéktelennek tűnő köz-tér részletek mindenkit érintő kisugárzása, a hely, – a Genius Loci hatása érdekel, mely meghatározza a szellemi környezetet, az építészetet – és természetesen a festményeket is.

Ez a hatás igazából egy interakció. Az emberi megnyilvánulások gyökerei nagyban hordozzák közvetlen közegük, a természetes környezetük vonalait, gesztusait – és viszont: a kulturális környezet végül mindenben felmutatható vízjelként ivódik a tájba.

Az elmozdulás kontrasztot generál, mely aztán egységes, mégis szüntelen változó festői nyelvet formál. A kontraszt hirtelen rávilágít mindenre. „Valahol” lenni sokkal valóságosabb, ha voltunk már máshol is.

A hagyományos festői technika, a fény és árnyék, a formák és színek jó eszközökként szolgálnak a személyes érzékelés kifejezéséhez. A kompozíciókkal a látványban rejlő rétegzett információt, a hely szellemét fogalmazom képpé.

A fény szerepét valóban expresszív festőiséggel hangsúlyozom, azonban a huszadik századi absztrakt-expresszívvel szemben, én a „látványelvű, felismerhető” festészetben találom meg a dolgok viszonyát egymáshoz, – az absztrakt tartalom a mindennapi látványban él.

Repetitív munkamódszerrel készülő sorozatomban, az egyre egyszerűsödő „épületek” a képeken valójában ritmusokká, festői módszerekkel létrehozott zenei rendszerekké alakulnak át.

Minden hely valamilyen hullámhosszon rezeg. A képeken, a különböző helyeken elraktározott rezgések által alakul egy közös történet, egy olyan hely szellemének a története, amelynek neve: az én Világom.

Korodi János