Szentgróti Dávid a Viltin Galériában megrendezett első önálló kiállításán legutóbbi festészeti ciklusának esszenciáját mutatja be. A 2021-22 között készült nagyméretű alkotások fő ismérvei a Szín, a Tér és az Idő. A Pécsett élő művész praxisa számos ponton utal a konstruktivista, korai absztrakt festészetre, miközben szoros kapcsolatot ápol a háború utáni pécsi nonfiguratív művészeti tradícióval, így Martyn Ferenc, Lantos Ferenc, Ilona Keserü Ilona vagy Somody Péter munkáival is.
Festményeit ugyanakkor egy merően 21. századi formanyelvvel ruházza fel: a „layerek” egymásra épülése és a köztük közlekedő, gesztussá transzformált csatornák, csövek (tube) látványa minduntalan megidézik a digitális képalkotás vizualitását. Gazdag anyagalakítását az önmagát demonstráló textúra, az akrilfesték viszkozitásával való játék, fedő és áttetsző ecsetvonások szövedéke jellemezi, melyet kitakarások, felülfestések törnek meg, valamint a quasi geometrikus elemek – körök, négyzetek – kontrasztja tesznek hangsúlyossá.
Az Összerendeződés képei között egymásra épülő, finom különbségek mentén alakított, de szabad asszociációnak is helyet adó szakmai program láncolata fedezhető fel. Ennek hátterében egy, a festészet médiumát tudatosító, az anyag, a mozgás, az időbeliség és a játékos felületkezelés egymáshoz való viszonyát vizsgáló cselekvő, reflexív és megfigyelő alkotói attitűd áll.
A rétegekből álló festmények tere a decentrális és a rendezett rácsszerkezetre épülő kompozíciók között változik. Hol képről-képre, máskor egy festményen belül is játékosan kezeli, egymáshoz rendeli, vagy ütközteti a két különböző kompozíciós elvet. Lényeg a festészeti aktus, ahogy a nagysebességű lazúros gesztus áthatol a kép felületétől a végtelen mélységig egymás mögött sorakozó térszeletek között, egyfajta féreglyukat, időalagutat hozva létre. Ez a metafora rámutat a kép idejére, a folyamatosan változó, definiálhatatlan örök időre.
Francesco Bonami olasz teoretikus Rudolf Stingel és Gerhard Richter absztrakt és figurális műveinek összehasonlítása során rendeli a Khronoszt, az örök idő fogalmát, a bölcsesség, a szüntelenül változó idő fogalmát az absztrakt mellé. Fellobban, majd elcsendesedik és hagyja, hogy a kép az absztrakcióba folyjon. A kép felületén a transzparens rétegekből kialakuló lazúros színkeveredés miatt a pillanatról-pillanatra változó jelenidejűség hatása fokozódik.
A takarás, lecsúszás és elmozdulás fókuszkeresésre sarkallja a nézőt. A mozgások egyszerre széttartóak és összezáródóak, a képfelület olykor hullámzik, néha pedig geometrikus struktúrákba rendeződik. „Egy absztrakt festő ismétli önmagát anélkül, hogy bármit is megismételne egy végtelen ciklusban, hasonlóan a létezés fogalmához a buddhizmusban. Ez annak a megértése, hogy a semmi mindig jelen van, de nincs amitől félni kell, vagy el kell űzni.”
Szentgróti színhasználata a konstruktivizmus tiszta alapszínein túl a kétezres évek élénk kevert színeit is felvonultatja. Az akrilfestékgyártók széles palettája lehetőséget ad a természetestől elrugaszkodó szintetikus, egyfajta kromatikus valóság definiálására. Így az absztrakció nem csak a kép terében hanem a színeiben is tetten érhető.
iski Kocsis Tibor