Virtuális és vizuális túladagolás – ez az a közeg, amiben ma élünk. Megannyi vigyorgó, nevető alak néz vissza ránk a kijelzőkről, hamis szentekként tündökölve, miközben mi egyre távolabb kerülünk a valódi világtól. Csak nézzük őket, mint egy kukkoló, remélve, hogy megtaláljuk az örök boldogság titkát.
Németh Dávid művei egy torz és fragmentált világot tárnak elénk, ahol a zavartság a mindennapok fogyasztási állapota. A digitális és hagyományos festészeti technikák ötvözésével jeleníti meg ‘parádés’ világunk szimbólumait, mintha Dumbo pszichedelikus szemüvegén keresztül néznénk őket.
A vibráló színek és kontrasztok könnyed magabiztossággal rántanak be a káoszba, és arra késztetnek, hogy újraértelmezzük azt, amit valóságnak nevezünk. Mert ez a parádé: egyszerre káosz és katarzis, ahol mindenki magára ismerhet, ha mer.