Párbeszédes együttbomlás

Ulbert elemeire tisztán visszabontható, de elsőre titokzatosnak tűnő jelrendszerekből építkező pszeudótudományos konstrukcióin áthatol a szellemtudományok (antropozófia) és a pszichonalízis iránti érdeklődés. Műveiben főként az anyagokhoz, a színekhez, a formákhoz kötődő és a gondolkodásba beépült évszázados toposzokat teszi vizsgálata tárgyává. A látogató egy olyan komplex rendszerben találja magát, ahol korok és kultúrák fonódnak össze mitologikus alakokkal, mítoszok szövődnek össze laboratóriumi kutatási eredmények leírásával, jelekké és szimbólumokká redukált motívumok ejtenek zavarba.

“Jel és szimbólum egymáshoz érése érdekel és hogy ezek egy közös, gyakran pop alapú értelmezési tartományban hogyan férnek meg egymással.”

Ulbert nem használ konkrétan szimbolumokat, de azzal, hogy absztrahál bizonyos dolgokat, végülis jellé alakítja azokat, amelyek így szimbolikus értelemmel ruházódnak fel. A lépcső, a piramis, a kút, a kémény, a kürtő, a vulkán, stb. motívumai mindig e két állapot, a jel és a szimbólum állapota között lebegnek. A rózsakristály motívumának megjelenése is a dolgok jelentéssel való felruházásának ékes példája, hiszen nézhetünk erre a kristályra úgy is, mint egy egyszerű ásványra, de képtelenek vagyunk elvonatkoztatni évszázadok alatt kialakult archetipikus konnotációitól. Ezek az archetipikus konnotációk egy kollektív szellemi asszociációs lánc eredményeképpen épülnek be a köztudatba és alakulnak át hiedelemmé és babonává.

“A kiállított terepasztal tulajdonképpen különböző töltésű – mesterséges és organikus alapú – anyagok mimikrije sík és térbeli kiterjedésben.”

Ez a fajta redukciós igény, a különböző minőségű anyagok egymásra gyakorolt hatásával való kísérletezés, annak analitikus vizsgálata és egy állandó kutatói attitűd jellemzi Ulbert Ádám művészi gyakorlatát. Ha van olyan, hogy racionalista alkimista, akkor Ulbert Ádám az, aki a művészeti folyamat során a szubsztanciák összekapcsolódásából generálódó új jelentéseket koordinálja.

A kiállítás címe is a tárgyak egymásra gyakorolt hatásának analitikus megfigyelésére utal. A bomlás nem az elmúlást modellálja, hanem egy olyan tranzitív állapotot, amely az anyag egy új minőségét eredményezi. A rajzok, a videó és a komplex installáció keretezte kiállítás tehát egy intuitív tudományos vizsgálódás pszichográfiai makettje, amelynek központjában az álomra és szerelemre is pozitívan ható rózsakristály lebeg.