Pixelszag

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2012-ben a kiállítás mint prezentációs forma újraértelmezésére tesz kísérletet. Nem a kész munkák és kurátori koncepció között próbál megfelelést találni, hanem műhelymunka jelleggel csoportot épít, gondolkodást generál, és az alkotás folyamatát követi végig. Az egyik workshop, a Pixelszag a fotó médiumát teszi vizsgálata tárgyává.

A fotóhoz, mint a technikai médiumokhoz általában, két oldalról lehet közelíteni: a képkészítés során használt eszközök és a segítségükkel megjelenített kép jelentése, olvasata felől. A kettő mindig is szorosan együtt járt. A technikai médiumok és a fotó-alkalmazások horizontjának kitágulásával azonban, ha a jelentés felől közelítünk egy alkotáshoz, a képkészítés során használt eszközök közötti választási lehetőségeink is megsokasodnak. A műhelymunka során a technikai eszközök lehetőségeiből kiinduló objektív érvrendszert próbáltunk felépíteni, és igyekeztünk megtalálni a jelentést leginkább megerősítő fotográfiai eszközt.

A médiumanalitikai műhelymunka során minden képet/képalapú munkát párhuzamosan két szempontból vizsgálunk. Az egyik szempont a munka által felvetett fotográfiai kérdésekről szól, a másik szempont pedig a kép szemantikájáról. A műhelymunka felvetései és a kiállításon szereplő művek egy dologban feltétlenül közösek: a fotót médiumként kezelik, és azt vizsgálják, hogy mire is alkalmas ez a médium.

A fotográfus esetében a csábítás mindig nagy, hogy adottnak vegye technikai lehetőségeit, és a tartalmat igazítsa hozzájuk. A műhelymunka átértelmezi az alkotói folyamatról élő hagyományos elképzeléseket azzal, hogy arra ösztönzi a fotóval dolgozó fiatal művészeket, hogy olyan kérdésekből faragjanak maguknak témát, amelyek indokolttá teszik, hogy fotografikus eszközökkel nyúljanak hozzájuk.

A műhelymunka közös megbeszélésekkel kezdődött. A találkozókra olyan témákat vittem, amelyek a fotó mint médium által generált problémákat vetettek fel, egyúttal a fotográfia kortárs jelenségeivel foglalkoztak. A felvetett problémákat egyénileg az általuk adekvátnak tartott fotográfiai eljárás alkalmazásával oldották meg a résztvevők. A közösen körüljárt témák a transzszenzualitás, az önreflexivitás, a virtualitás és az igazságtartalom voltak.

Transzszenzualitáson az érzékelés határait, a különböző érzékek közötti átjárást, az érzékeink számára felfoghatatlan fotografikus mennyiséget és minőséget értem. Az önreflexivitás fogalma azt a pozíciót jelöli meg, amelyben egyszerre a médiumon kívül is, belül is találjuk magunkat. A virtualitás témája kapcsán az anyag(szerűség) problémájávalfoglalkoztunk. Az igazságtartalom blokk többek között a dokumentumfotó megrendezett fotóvá válását, a fotó és emlékezet, a fotó és bizonyíték kapcsolatát, a fotó felhasználási területeit érintette.

A műhelymunka vezetőjeként és egyben a kiállítás kurátoraként olyan fotókiállítást képzeltem el, amely nem válik a fotókon megjelenített (elsődleges) tartalmak foglyává, és nem is hagyományos értelemben vett tematikus tárlat. A kísérleti forma kifejezetten erre irányul. A kiállítás nyitott, az alkotók kérdéseit és válaszait egyaránt bemutatja. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy találunk-e a fotográfiában közös pontot, ami elég jó rálátást biztosít a médiumra. A kísérleti forma kifejezetten erre irányul. A kiállítás nyitott, az alkotók kérdései és válaszai kerülnek bemutatásra.

Eperjesi Ágnes

Kiállítók: Bartha Máté, Borsay Márti, Dezső T.Tamás, Fisli Éva, Flohr Zsuzsi, Gellér Judit, Horváth János, Kerekes Katalin, Pers – Kovács Nóra, Mag Krisztina, Martinkó Márk, Rácmolnár Milán, Rapi Mariann, Sárközi Péter, Somogyvári Kata, Sprenc Balázs, Vargha Márk Péter, Zselinsky Miroslav