A Politikai szövetek című kiállítás azt vizsgálja, hogy a textil médiuma hogyan válhat a politikai működési mechanizmusok és az intézményi struktúrák kritikai eszközévé. A művek létrejöttét a kísérleti textilmozgalmat feldolgozó 2024-ben indult Velemi Archívum, és a hozzá kapcsolódó Re:TEXT című kiállítás inspirálta.
Az 1960-as évek végétől az 1980-as évekig datálható mozgalom során a textilművészetnek sikerült túllépnie a dekoratív és a használati funkció célkitűzésén, és autonóm művészetté válhatott. Mindezt egy olyan kultúrpolitikai közegben érte el, amikor a művészetet a 3 T kategóriája – támogatott, tűrt, tiltott – alapján osztályozták. A textilművészetet ártalmatlannak tartották, hiszen hagyományosan nőkhöz kötött médium volt, és nem tekintették a kritikai művészet elsődleges terepének. Így a politikai cenzúra kevesebb figyelmet fordított rá, mint a festészetre, vagy a szobrászatra. Ez a szabadság teret nyitott a műfaj számára, ezt az időszakot a textilművészet fénykoraként is szokás említeni.
A kiállítási koncepció kidolgozásának célja volt, hogy próbára tegye a művészeti mező állami pályázati rendszerét. Felveti azt a kérdést, hogy mi az, ami ma 2026-ban – ami választási év, tehát politikailag az átlagosnál jobban átitatott légkörben – államilag támogatott művészet lehet. A pályázatot elfogadták – nyíltan rendszerkritikus jellegének ellenére –, tehát a kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. Ebben az értelemben a tárlat saját létrejöttének feltételein keresztül is reflektál a kritikai pozíció és az állami támogatás viszonyára.
Tóth Lala szőttesei konceptuális munkák, amelyek arra a hagyományra építenek, amelyet a korábban említett kísérleti textilmozgalom alapozott meg. A kiállításon bemutatott művek kritikát fogalmaznak meg a jelenlegi politikai működési mechanizmusokkal és azok társadalmi következményeivel szemben. A szövés egy lassú, időigényes technika, a művész gyakran eközben tájékozódik közügyekről. Ebben az anyagban nemcsak a munkafolyamatot kíséri a politika, hanem a művek központi témájává válik. A textil médiuma felől, annak technikai keretrendszerére alapozva közelíti meg az őt foglalkoztató problémaköröket – többek között a nemzeti szimbólumok kisajátítását, a hatalmi mechanizmusokat, és a korrupciós működést.
A Korrupciós szövet egy szőttesből és egy fotósorozatból álló műpár, amely azt vizualizálja, hogy hogyan válik a korrupció egy rendszer működésének bevett gyakorlatává. A textilmű esetében a szövet vízszintes és függőleges rendszere a politikai rendszer metaforájává válik. Hófehér fonálból készült, azonban a művész alkotás közben időről-időre gépzsírral kente be a kezét. Ez egy színátmenetet eredményezett a nagyméretű textilmunkán, és ugyanez látható az alkotás közben a kezéről készült fotókon is.
A Vezetői portré Orbán Viktor fiatalkori arcképét ábrázolja, azonban egy olyan technikai csavart alkalmazva, melynek eredményeképpen vizuális torzulást láthatunk a képen. Ez a torzulás felveti a személyiség hatalom általi formálódásának kérdését. A mű felvetőszálai – azok a vertikálisan rögzített fonalak, melyek először kerülnek fel a szövőkeretre, és amelyen keresztül maga a horizontális szövés történik – az elkészült szövetből ki lettek húzva. Ezzel a két tengely összetartó ereje megbomlott, a szövet foszlásnak indult, amit az alkotó paraloid oldattal konzervált. A beavatkozás a médium alapstruktúráját érinti, így a mű értelmezhető a sors fonalát alakító mitológiai alakok – a párkák – felől is. A struktúra megbontása ebben az olvasatban nemcsak formai gesztus, hanem a politikai rendszer megkérdőjelezése, és egy szimbolikus kísérlet annak újraírására.
A magyar zászló szövött verziója, a Trikolor is azzal az eljárással készült, mint a Vezetői portré. A művész ezzel a gesztussal reagál a kampányidőszakra jellemző társadalmi polarizálódásra.
Ezt a negatív érzést ellenpontozva a kiállítás egy részvételi gesztussal zárul. A Trikolor visszasajátítása – közösségi zászlószövés című befejezetlen munka, melyet a kiállítás időtartama alatt a látogatók folytathatnak. A közös szövés, a szétfoszló zászló újraalkotása egyszerre szól a széthúzó társadalom rehabilitációjáról, és arról is, hogy a nemzeti jelképek nem kisajátíthatók egyik politikai párt által sem.
A képzőművészetnek nem kell, hogy feladata legyen a politikai életben való állásfoglalás. Az azonban igen, hogy alkotói eszközökkel rámutasson társadalmi problémákra, elgondolkodtasson, provokáljon, új perspektívát mutasson. A Politikai szövetek című kiállításnak is pontosan ez a célja: egy olyan helyzetet teremteni, ahol a művészet kiindulási pontot ad a közös gondolkodásra.
Tóth Boglárka