Politikailag korrekt

Hámori Anett munkái a mindennapjai során kapott információtömeg vizuális lenyomatai, leképezései; középpontjukban történetek, események állnak. Érdeklődése az utóbbi pár évben természeti és társadalmi katasztrófák felé irányult. Legfrissebb sorozatában politikai szituációkat és képi reprezentációjukat vizsgálja és dolgozza fel. Anyagválasztása és anyaghasználata egyben művészi állásfoglalás is: a papír tisztasága és törékenysége, illetve nyersen hagyott felületei markáns ellentétet képeznek a megfestett események karakterével.

Témái forrásául az internet és újságcikkek, fotók, sajtófotók, dokumentumfilmek szolgálnak. Alkotói folyamata így médium-átültetésként is jellemezhető: a végeredmény egy-egy jellegzetes politikai szituációt, eseményt megörökítő sajtófotó alapján készült akvarell, helyzetidegen elemekkel kiegészítve. Hámori Anett képeket gyűjt, miközben már fejben montíroz. Vallja, hogy a kép értelmezéséhez azonban nem feltétlenül kell, hogy szorosan hozzá tartozzon az eseményről való teljes körű tudás. A kép tehát jelölő, a fókusz pedig a reprezentációs stratégián van. Nem egy adott személy, politikus, egyházfő vagy békejogi aktivista a meghatározó, hanem a döntéshozatala mögött húzódó okozatok és célok rendszere, valamint az, hogy cselekvései hogyan csapódnak le az egyén szintjén.

A nagyméretű akvarelleken a politikai közegre jellemző szituációk láthatók: kézfogás, tárgyalás, megegyezés – mind szigorú protokoll, kötött koreográfia mentén történnek, „mennek végbe”; reprezentációjuk is éppen ennyire kötött és sematikus. A sajtófotó az esemény valóságtartalmát igazolja a bevett ábrázolási stratégiák mentén. Fontos-e, hogy milyen eseményről készült a fotó, hogy kik vannak pontosan a képen, hogy miről tárgyalnak, miben állapodnak meg, milyen szerződést kötnek?

Hámori szerint képei inkább a politikai szituációk természetrajzával, reprezentációs sémáival foglalkoznak. Felmerül tehát a kérdés: vajon behelyettesíthetőek-e egymással az akvarellek alapját jelentő fotók? Hiszen Kim Dzsongun is éppen úgy néz dolgokat, mint Kim Dzsongil. A politikag reprezentáció pózai, figurái, gesztusai, öltözékei, kulisszái tudatosan és gyakran taktikusan használt panelek, befogadóként a szokásos képsorokra már bizonyos tekintetben immunisak lettünk. A képeket eltérítő meglepő részletek – élő és haldokló őzek, Hitchcock filmjeit a tudatunkba hívó madarak – azonban rendre kizökkentenek vizuális immunitásunkból és kritikalitásra sarkallnak.

Hámori Anett saját attitűdjét, pozícióját határozza meg „politikailag korrektként”. Nincs azonban határozott állásfoglalás, csak apró utalások, melyek a főtémától látszólag elütő elemekben manifesztálódnak. Madarak és őzek tűnnek fel a politikai tájban vagy mezőben. Mintha védtelenek lennének – nincs hova bújni a képen, a bársonyszékek mindenütt foglaltak. Az oda nem illő elemek kérdéseket termelnek és a montázs felfejtésére biztatják a befogadót.