Próbálj tenni valamit, akár egy apró gesztust!

Hol van már a berlini fal leomlása körüli eufória és optimizmus? A hit, hogy az egyén, a közösség, netán a világ jövője megváltoztatható és az elszántság, hogy ezért egyenként vagy kollektíven tenni akarjunk?

Napjainkra általánosnak mondható a kiábrándultság és a pesszimizmus, az illúziók és ideák elvesztése, a fásultság és az érdektelenség. Az általános dezillúzió közepette csak félve tesszük fel a kérdést, vajon van-e kiút a kiábrándultságból? Álmodozók vagyunk-e, ha azt gondoljuk, mégis lehet változtatni a való világon? Lehetséges-e, hogy az egyén bármilyen hatást tudjon elérni ennek a komplex szisztémának a megmozdításában?

A kiállításban szereplő művek koncepciója egy-egy társadalmi, emberi szituáció megváltoztatásának szándéka mentén formálódik. Az alapként körüljárt, felvázolt helyzet maga a realitás, melyet a művész beavatkozása más irányba terel. Ennek indítéka a vágyak teljesítése, az álmok valóra váltása. Az egyén vagy a közösség ennek megfelelően új szituációba kerül, egy alternatív jelenbe, vagy egy lehetséges jövőbe, mely egyúttal saját életére, sorsára, helyzetére vonatkozólag kínál új nézőpontot.

A művészi beavatkozás minimális, gyakran csak jelképes és formai, mely azonban arra mindenképp elegendő, hogy legalább egy pillanatra felvillantsa az elképzeltet, ugyanakkor új megvilágításba helyezze a valóságot is, és bizonyos értelemben hidat verjen a kettő között.