„Érdekelte a nem mindig mindenki számára észrevehető különbség a nemes anyag és az imitáció, a valódi és a másolat, a sokszorosítás, az utánzás között, a valóság és annak tükörképe között.”– emlékezett vissza Gémes Péter korai lengyelországi korszakára Stanisław Zbigniew Kamieński 1988-ban. Ezekből az 1975 és 1980 között készített, a festészet, a fotográfia és a grafika határainak kitágítására törekvő és a korban aktuális művészeti kérdéseket felvető munkákból mutat be egy válogatást a Vintage Galéria tárlata, mely címét is Gémes egyik kiállított 1979-es művétől kölcsönzi.
A lengyelországi oktatási rendszer működése révén grafikai tanulmányai mellett Gémesnek festészeti stúdiumokat is folytatnia kellett, illetve az iskolai feladatok részeként a fotográfia képzőművészeti felhasználásával is kísérletezhetett, amely sokszorosító grafikai tevékenységére is hatással volt. A nyomatok elkészítésekor Gémes folyóiratokból és prospektusokból kiragadott fényképek után, illetve személyes tárgyait alapul véve a litográfkő felületére a személyes érintkezést kiiktató szórópisztollyal vitte fel a tintát, azonban festői eszközeivel és az optikai leképzés sajátosságait imitálva egyfajta egyéni „fotó-látás” jegyében technikailag is kiemelkedő, oldott és finoman elmosódott felületeket hozott létre litográfiáin.
Az aktuális nemzetközi irányzatokban jól tájékozott, ámde még a közép-kelet-európai régión belül is egyaránt a lengyel és a magyar művészeti világ perifériájára szorult Gémes számára az 1970-es évek második felében hangsúlyossá vált és felnagyítódott a személyes Belső tér (1979) és az őt körülvevő tárgyi világ, melynek egyes elemei a Transzpozíciós gyakorlatok (1979) esetlegesen elképzelhető játékszabályait követve rendkívül sokrétűen értelmezhetőek a globális, és az egyes lokális kontextusokban is.