„Mindennek éreztem az átmeneti, ideiglenes voltát. Végül is 1953-ban mindez olyan mély válsággá szélesedett, a teljes lehetetlenülés állapota következett, amikor már mindenfajta folytatási lehetőség érvénytelenné vált, csapkodtam, mint egy szárazra dobott hal. (…) A megoldást az 1954-es esztendő hozta számomra, a már ismert sárospataki időszak, amikor Bródy Verától kölcsön kaptam azt a sváb, szász és egyéb német népviseleteket ábrázoló könyvet (Hans Retzlaff: Deutsche Bauerntrachten, Berlin, 1934). Ebből kezdtem azután formákat és figurációkat kirajzolni, és akkor éreztem, hogy itt valami megindult. Teljes tudatossággal alkalmaztam ekkor a »szimultanista-transzparens« módszert, amelyet Vajda Lajos munkált ki.” – jelentette ki Bálint Endre. A Vintage Galéria kiállítása a művésznek ezeket az 1954 és 1957 között, főként a sárospataki és zsennyei alkotóházban készült alkotásait mutatja be.
Bálint Endre (1914-1986) képzőművész. A két világháború közötti, illetve az 1945 utáni magyarországi képzőművészet egyik legfontosabb alakjaként ismert Bálint Endre eleinte reklámgrafikusnak készült, mégis hamar a festészet felé fordult, később készített objekteket, fotómontázsokat, kollázsokat, monotípiákat, és verseket is írt. A harmincas években ismerkedett meg a Szentendrén alkotó Korniss Dezsővel és Vajda Lajossal, akikkel hamar szakmai és baráti kapcsolatba került. A világháború után legtöbb fiatalkori alkotását megsemmisítette. 1946-ban csatlakozott az Európai Iskolához, melynek fő célkitűzése a közép-kelet-európai művészet nyugat-európai művészethez való kapcsolódásának megteremtése volt. 1957 és 1961 között Párizsban élt, ahol több alkalommal kiállított. Művészetének visszatérő motívumai és szimbólumai a magyar népi művészet elemei, a fantázialények, álomszerű figurák és organikus formák. Ugyanezek megszokott összefüggéseikből kiragadva kapnak főszerepet sokszor ironikus és groteszk hangvételű fotómontázsain, melyeket „képzettársításos öntudatlan önvallomás”-nak nevezett.