Irdatlan, szürke tömb; körben hegyek (sfumato), szikla és tűlevélavar. Mókusok! Az uralkodó, aki építtette (II. Fülöp), egy környékbeli magaslatról figyelte az építkezést.
Huszonegy év – erős tapasztalata lehetett az időről ennek a fekete ruhás, talányos alaknak. Világ ura, kábé – nyilván már a ‘talányos alak’-ért is simán lefejeztetne. Innen nézve inkább mesésen gazdag, melankolikus konceptművész.
Főműve, a maga negatív pompájában, az önmagából kivont barokk monumentumaként áll a fennsíkon, elpusztíthatatlanul, az emlékezet salakos (laza) talaján. Háromdimenziós, bejárható önarckép.
Némasága megközelíthetetlenné teszi; nem is próbálkozom vele. Csak felhasználok ezt-azt, lopok tőle: kacatokat rendezgetek, körberakosgatok velük a valami (általam) megnevezhetetlent.
Dániel András
Dániel András legújabb munkáit az Escorial, illetve annak ura, II. Fülöp ihlette. Szokatlan technikával nyúl az új témához. A fatáblára készített festmények mellett olyan grafikákkal találkozhat a látogató, ahol különböző képi síkokat más-más terekbe helyez az alkotó, közéjük, eléjük, mögéjük pedig apró, vékony üvegeket tesz.
A kiállításon szereplő képtárgyak és táblaképek egy könnyen beazonosítható művészettörténeti korszak motívum-fragmentumaiból építkezve beszélnek iróniától sem mentesen realitás és képzelet, jel és jelentés, mű és alkotó ambivalens viszonyáról.