Referenciák

Lakner László a magyarországi konceptualizmus meghatározó alkotói közé tartozik, fotórealista festményeivel párhuzamosan 1968 és 1974 között (1974-es németországi emigrációjáig) jelentős konceptuális műveket is alkotott.

Ez a kiállítás egy szűk tematikus válogatást mutat be Lakner több mint száz művet számláló konceptuális tevékenységéből, elsősorban olyan műveket, amelyek szemiotikai és nyelvfilozófiai kérdésekkel, illetve a vizuális költészettel hozhatók összefüggésbe, miközben „proteszt művekként” a korszak aktuális társadalmi viszonyaira is reflektáltak.

Lakner korai konceptuális korszakát a „hosszú hatvanas évek” tudományos feldolgozása és újraértékelése, illetve a korszak kelet-európai művészetének nemzetközi felfedezése okán egyre nagyobb érdeklődés övezi. A társadalmi érzékenységet mutató, ugyanakkor komplex filozófiai és lingvisztikai kérdéseket vizsgáló, olykor a humort, a játékosságot, az iróniát sem nélkülöző művek negyven év távlatából sem veszítettek semmit frissességükből, aktualitásukból. Most a Trapézban kiállított ritkán látható művek egy újabb szemszögből mutatják be az elsősorban festőként ismert művész konceptualista oldalát.

A művek egy része szerepelt 1972-ben a varsói Foksal Galéria magyar neoavantgárd művészeket bemutató kiállításán. A szövegalapú konceptekhez a galéria előterében két fotómű is kapcsolódik (Én egy közülük, 1970 és a Milói vénusz- Két lab a „Referenciak” sorozatból, 1971), melyek az identitás és az (ön)referencialitás kérdéskörét vizsgálják.

Jelentőségéhez mérten eleddig kevés figyelem esett az elsősorban festőként közismert Lakner életművének erre a fontos periódusára, holott Lakner önmagát is elsősorban „konceptuális festőnek” tartja. És nem csak e korszakbéli, de későbbi festményeit is összefüggésbe hozza konceptuális tevékenységével: a kiállításon két mű, az 1989-96-ban készült Kukurikú című festmények szolgáltatnak erre példát.

Ugyancsak látható lesz a kiállításon a művész olvasmányélményeiből és költészeti tevékenységéből táplálkozó, Lakner festészeti munkásságának kiterjesztéseként is értelmezhető művek egyik jelentős darabja a Citatmű, Ludwig Wittgenstein többnyelvűen című 1971-es szitanyomat is, amelyen a híres wittgensteini mondat olvasható: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”. A négy részre osztott, függőleges – „boundary” feliratú – vonalakkal elválasztott mondat egyes szakaszait különböző nyelveken idézi Lakner. A művön, ahogy Fehér Dávid fogalmazott, „a nyelvbezártság egzisztenciális tapasztalata […] egyszerre filozófiai és politikai problémaként jelent meg”, nyomatékosítva, hogy „bizonyos határok átléphetetlennek bizonyultak”.

A kiállításon szintén bemutatásra kerül a művész „kvázi-tudományos” művei közé sorolható hangtani installáció is, a Nyelvgyakorlat reggelre (Protesztvers) 1970-ből, amely a Té és a Ká betűk kiejtésekor keletkező hangzó kikerülhetetlenségét tematizálja, s mindezt egy a műhöz kapcsolódó hanginstalláció is demonstrálja.

A kiállítás koncepciójának kidolgozásában és a művek kiválasztásában Fehér Dávid művészettörténész működött közre, aki jelenleg Lakner László életművének tudományos feldolgozásával foglalkozik.