Nemzetközi Szimpózium
Anatomies of the Mind, the Body, and the Soul: On the Work of Orshi Drozdik
Kortárs Művészeti Múzeum / Ludwig Múzeum Budapest
2002 február 22
Drozdik Orsolya egyike a meglehetősen kevés számú nemzetközi hírnévvel rendelkező
kortárs művészeinknek. Pályája Budapesten indul, s gyors sikerrel kecsegtet, de ő a nemzetközi
megmérettetést vállalva 1978-ban Amszterdamba, majd 1980-ban New York-ba költözik. Rendszeresen
kiállít New York-i és hazai galériákban és múzeumokban, résztvevője
nagyszabású nemzetközi rendezvényeknek (Sao Paolo-i Biennálé, Sydney Biennálé),
művészeti főiskolákon, konferenciákon gender tematikájú előadásokat tart
és 1999-ben szöveggyűjteményt ad ki Sétáló agyak címmel.
Életműve, mely a posztstrukturalista filozófiákon, Derrida, Foucault és Lacan dekonstrukciós
elméletein és a posztfeminista tanokon alapszik, a nyolcvanas-kilencvenes évek nemzetközi diskurzusának
szerves része. Párhuzamosan többféle műfajban is dolgozik: kezdettől fogva rajzol, fest, fotózik,
tárgyegyütteseket és installációkat készít a legkülönfélébb
anyagokból, üvegből, porcelánból, gumiból, fémből. Munkásságát
a női nézőpont következetes alkalmazása fogja egybe. Drozdik főiskola alatt készült
művei a normatív modernista művészeti kánonra és avantgarde stratégiára,
továbbá a női szerepvállalás lehetőségeire, határaira kérdeznek rá egy
olyan művészeti közegben, amely számára e kérdésfelvetések meglehetősen
idegenek voltak, és még jó ideig azok is maradtak. Az Individuális mitológia című
fotósorozatában (1976) a szabad tánc női szerepmodelljeit felhasználva – többek között
Isadora Duncan mozdulatait rögzítő fotókból kiindulva – próbál egy
nőművész (táncosnő) szerepébe bújni.
New Yorkba költözésével Drozdik művészete új fordulatot vesz. A korai munkák
konceptuális, minimalista jellegét egyre inkább egy szisztematikus, analitikus alkotói és egyben kritikus
kutatói módszer váltja fel. Az emberi test, továbbá a természet és kultúra
hagyományos dichotómiája a tudományos reprezentáció szemszögéből
foglalkoztatja. Egy objektívnek tekintett diskurzus dekonstrukcióján keresztül mutatja be azt a
felvilágosodás korában induló folyamatot, melynek során bizonyos elemek
felmagasztosításával, mások kirekesztésével, eltagadásával az emberi viszonylatok,
tulajdonságok hierarchikus viszonylatokba rendeződtek, s mely axiómáknak tekintett tételek
később meghatározták gondolkodásunkat, világképünket, identitásunkat. A
Végtelen disztópia című fotósorozat Drozdik talán egyik legnagyobb kalandja a tudomány
berkeiben: 984-től a mai napig fotókat készít természet- és orvostudományi
múzeumokban kiállított tárgyakról. A látószög eltolása, a dolgok új
kontextusba való helyezése Edit Simpson tudósnő kitalált személyében tetőzik: Drozdik
a női nézőpontot honosítja meg egy alapvetően patriarchális közegben. A fiktív
tudósnőt nemcsak életrajzzal, hanem pszeudom?szerekkel is felruházza, valamint szerelmeslevelek
formájában próbálja meg áttörni e tárgyak tekintélyt parancsoló
hűvösségét.
A kilencvenes években megkezdett, az Én fabrikálása főcímet viselő munkák
alkotják a kiállítás harmadik részét. Drozdik az én-kép, és ezen belül is a
női identitás kialakulásának módjait kutatja, belehelyezve önmagát
különböző kulturális, történelmi és földrajzi helyzetekbe. A természet- és
orvostudományi múzeumokban folytatott vizsgálódásokat az Én fabrikálása: A Test
én című installáció viszi tovább. A mű központi eleme az a művészről
készült gumiöntvény, amelynek előképe Clemente Susini 18. századi Medikai Vénusza.
Drozdik a boncolásra váró (a 18. századtól fogva egyre inkább használatos orvosi modellek
esetében a boncolást szemléltető), a férfi tekintetnek, ez esetben az orvosi tekintélynek
kiszolgáltatott női test szerepén keresztül fogalmazza meg egyik Test-énjét.
A kiállítás az elmúlt 25 év munkaiból válogat, bemutatva Drozdik korai
fotómunkáit, festményeit, festmény-installációit, a 80-as években megkezdett
fotósorozatot, a tudományhoz kapcsolódó installációkat, végül a 90-es évek
női identitással foglalkozó műveit. Tematikájának összetettségén túl
szeretnénk a nézők előtt is feltárni azt az innovatív attitűdöt, melynek
segítségével Drozdik Orsolya a legkülönbözőbb műfajokat kombinálja,
kiegészítve például a szobrászat lehetőségeit a szoborként értelmezett
szövegeivel.
A kiállítás kurátorai: Zólyom Franciska és Hegyi Dóra