1. „Az idő újabb cáfolata” (J. L. Borges)
Ez a mű, amely a templomtér apszisában foglal helyet, arra keres választ, hogy miként lehet modellezni az időhöz való szubjektív viszonyt. Az időhöz való viszonyulás kultúránként más és más, de kimutatható egyénenkénti különbözősége is. Várnai az idő mérésére szolgáló óra számlapját vetíti ki a szemközti falra, miközben a fény útját különböző irányokban beállított tükörrendszerrel töri meg. Az önkényesen kiemelt fázisokkal, kép-töredékekkel egy gondolatilag és dimenzionálisan is gazdag képrendszert jelenít meg.
2. Templom-makett
A magasból a térbe függesztett templom-makett egy vetítőberendezés muködéséhez hasonlatos. A nyílásain keresztül kinyúló fénypászmák segítségével egy fiktív, stilizált rajzolatú templombelső elevenedik meg. Ez a kép azonban nem egy fixált kép, hanem együtt mozog a térben hintaszerűen lebegő makettel, melynek mozgása a vízen úszó hajó lebegéséhez hasonlatos, és ezzel szinte zsigeri élményt nyújt. Várnai egyszerre utal a templomhajóra, mint építészeti fogalomra, és a szakralitáshoz fűződő bizonytalan, kétségekkel teli viszonyra is.
3. Kapu
A templomokban található boltíves átjárók léptékéhez igazodó boltíves kapun keresztül a profán világ hangjai szüremkednek be a templomtérbe. A kapun lévő hangszórók egyfelől ornamentális szerepet töltenek be, másrészt a külső világ zajait, hangeffektusait közvetítik. A kapu alapvetően a nyitottság problematikáját állítja elénk, de ugyanakkor, mint szűrő is működik: utal a szakrális és a profán világ, a vallás és a hétköznapi világ közötti átjárhatóság kérdéseire is.
4. Ablak
Az ablak itt úgy jelenik meg, mint a személyes nézőpont metafórája. Az ablak által kivágott kép, a polgári miliőt idéző függöny finom, lebegő mozgása, és transzparenciája, az ablak mögül szemlélődő tekintet, a szubjektív figyelem kap kitüntetett szerepet ebben a munkában.
5. Könyvespolc
Ez a mű látszólag kilóg a többi közül, mégis, ez az egyszerű asztalosmunka utal a kora-középkori templomok puritán berendezéseire. A projekció segítségével, gyors egymásutánban egy könyvespolc elemei jelennek meg. Magát a tárgyat soha nem látjuk egészben, a részletekből összeálló képét agyunk rakja össze. Várnai itt a szakrális térképzés, az idővel és a tárggyal való sajátos viszony problematikáját veti fel.