Megörökíti az embereket, tájakat, a letűnt rendszer romjait, elénk tárja az erőltetett iparosítás visszásságait, élet- és környezetidegen voltát.
Egyfajta társadalom megújító szándék vezérli. Ez érzékelhető a most bemutatásra kerülő romániai képein is. Az ábrázolt hétköznapok kibillennek a valós térből és időből, távlatot kapnak és egyetemes értékek hordozóivá válnak.
Ebben rejlik Dezső Tamás alkotói ereje, hogy képes meglátni a látszólag teljesen jelentéktelen, omladozó gyárépületben a formai szépséget, a koszos szeméthalomnak a felette szálló madársereg általi színabsztrakcióját, a hétköznapi kérges arcú parasztasszonyban a Madonna lágyságát.
Szellemi hagyomány és fizikai örökség egyszerre bomlik Romániában: az apró falvakban, néhány háznyi közösségekben őrzött, több száz évre visszanyúló hagyományokat és a történelemmé szervesült kommunista időszak erőszakolt iparosításának bástyáit egyaránt kikezdi az idő. A felejtés rezervátumaiban élők generációktól örökölt alázattal olvadnak be a természetbe, a természetközelség evidens egyenrangúságában élik a modernizáció sürgette végnapjaikat, és besegítve az időnek, szorgosan bontják vissza környezetük abszurd helyszíneit. A szegénység rozoga szekerein termeszek módjára hordják el betonrengetegek darabkáit, szálkázzák ki egykori gyármonstrumok, erőművek, kohók vasbeton vázait, bontják az egykori erőltetett modernizáció díszletté rozsdásodott emlékhelyeit. A kívülről érkező szeme láttára, visszafordíthatatlanul enyésző világ jeleneteit, a régió legkeményebb diktatúráját túlélő balkáni ország átalakulását egy éve kezdtem fényképezni. A még éppen elmenthető miliő megörökítésekor az általános tendencia és a személyes történetek párhuzamát vizsgálom: amint az elmúlásban kirajzolódik a szimbolikus sorsokká sűrűsödő, megtörhetetlen humánum.
Dezső Tamás
Ábrázolhatnak a jelenetek temetést, szegény sorsú, nyomorban élő embereket, elpusztított falvakat, mégsem a tragédia érzete keríti elsősorban hatalmába a nézőt. Sokkal inkább a mérhetetlen precizitással készült kompozíciók letisztult festőisége, nemes esztétikája hat rá és olyan érzések, benyomások szabadulnak fel benne, melyek immár a metafizika síkján értelmezhetők.