Santopalato

Az étel elemi igény, az élethez szükséges minimum. Eszünk hétköznap és ünnepnap; az étel mindennapi és kitüntetett rituáléink dramaturgiai funkcióval bíró alanya, vallási és világi alkalmak főszereplője. Összetett szimbólumrendszer és metafora.

Metabolizmusunk nem pihen, az emésztés jelen sorok olvasása alatt is zajlik. Eszünk a születéstől a halálig, reggel, délben és este, örömünkben és bánatunkban. Eszünk magunkban és társaságban, lassan és gyorsan, futva és komótosan majszolunk, falatozunk, falunk és zabálunk. Fogyasztunk a büfében, a bisztróban, a piacon, a bárban – műanyag dobozból vagy ezüst eszcájggal. Esszük a főttet és a nyerset; a növényi és az állati eredetűt, az édeset, a sósat, a keserűt, a savanyút, a csípőset, a füstöltet – a helyit és az egzotikusat.

Ültetjük, locsoljuk, gondozzuk, aratjuk, szüreteljük, mossuk, aprítjuk, gyúrjuk, sózzuk, borsozzuk, meghintjük, megkapatjuk, gyöngyöztetjük, rottyantunk egyet rajta. Kitöltjük, megtöltjük, feltöltjük. Megkívánjuk – sokszor a látvány is puszta, étvágyat stimuláló élvezet. Harapunk és bevisszük a testbe, rágjuk és nyeljük, emésztjük és ürítjük. Hízunk és fogyunk, engedelmeskedve étvágyunknak és az evést körbeszövő elvárásrendszereknek és különféle testregulázó szankcióknak.

A biológiai realitáson, elsődleges funkcióján, az éhség csillapításán túl az étel a legkomplexebb jelenségek egyike: társadalmi, kulturális, gazdasági, politikai és ökológiai folyamatok eredője és következménye. Hatalmi struktúrák által erősen meghatározott, hogy mit és hogyan termelünk és fogyasztunk. Az ételhez való viszonyunkban identitásbeli, földrajzi, financiális, egészségi, vallási és egyéb világnézeti megfontolások is érvényesülnek.

Az étel – szerencsés esetben – öröm és érzéki élvezet forrása. Fogyasztása nem csupán mindennapi cselekvés: az étkezés közösségi esemény, társadalmi interakcióra alkalmat adó és a társadalmi kohéziót mikroszinten elősegítő szituáció is lehet.

A személyes, közösségi vagy nemzeti identitás egyik sarokköve: egy étel vagy ital fogyasztása a kulturális identitás gyakorlásának eszköze lehet, vagy éppen ellenkezőleg; az étel visszautasítása a politikai nyomásgyakorlás vagy stratégia aktusává is válhat. Az ételkészítési hagyományok és a kulináris örökség pedig nem feltétlenül csak recepteken és konyhai fortélyokon keresztül szállhatnak egyik generációról a másikra, hanem mikroorganizmusokon keresztül is.

Az élelmiszertermelés és -fogyasztás jövőjéről való gondolkodás sürgető feladat: az előrejelzések szerint 2050-re a Föld népessége közel kétmilliárd emberrel növekszik majd, így a túlfogyasztás és az éhínség közötti feszültség még élesebbé válhat. Aktuális becslések szerint ahhoz, hogy lépést tartsunk a megnövekedett lakosság fogyasztásával, 2050-ben körülbelül másfélszer annyi élelmiszert kell majd termelnünk, mint jelenleg.

A FAO prognózisa szerint egyre több országban nő majd a húsfogyasztás, miközben a húsipar a legnagyobb széndioxid és metánkibocsátó ágazatok egyike. Nehezen fenntartható fogyasztási szokásaink szorosan összefüggenek az éghajlatváltozás riasztó tendenciáival is – a vízkrízissel, a tengerek túlhalászásával, a termőtalaj minőségének romlásával, a biodiverz gazdálkodás helyett a monokulturális termelést preferáló gazdálkodási modellekkel, a pazarló hulladékgazdálkodással.

A Santopalato a fenti szempontrendszerhez csatlakozva nem az étel és az élelem pusztán esztétikai és konyhaművészeti vonatkozásait állítja középpontba, hanem az élelem, az evés, az élelmszertermelés, az etetés társadalmi beágyazottságát vizsgálja. A kiállítás ezen túl felvillant néhány lehetséges, spekulatív forgatókönyvet az étkezés és az élelmiszer(termelés) jövőjével kapcsolatban – a fenntarthatatlan fogyasztási mintázatok ugyanis újfajta, akár radikálisnak tűnő alternatívák megjelenését sürgetik.

A két helyszínen megvalósuló kiállítás Stúdió Galériában látható részében elsősorban az étel és az étkezés ökológiai vonatkozásai kerülnek előtérbe, míg a Koreai Kulturális Központ kiállítóterében az élelem kulturális identitáshoz kapcsolódó jelentései lesznek terítéken.

A kiállítás ingyenesen, illetve egy szimbolikus belépő ellenében látogatható. A kiállítás időtartama alatt a Food Not Bombs Budapest csapata számára gyűjtünk tartósélelmiszert. A kiállításra érkezőket így szeretnénk arra biztatni, hogy a Food Not Bombs tevékenységéhez járuljanak hozzá konzervekkel, tésztával, rizzsel, zacskós lencsével, fűszerekkel, melyeket a kiállítótérben található ládába tudnak elhelyezni.

Rézstvevők:
Koreai Kulturális Központ: Barakonyi Szabolcs, Bartha Gabó, Bozzai Dániel, Esterházy Marcell, Fajgerné Dudás Andrea, Fátyol Viola, Gőbölyös Luca, Lepsényi Imre, Poór Dorottya, Szabó Eszter Ágnes, Trapp Dominika, Jiwon Woo, Németh Ilona (előadás)

Stúdió Galéria: Antal Balázs, Bartha Gabó, Fajgerné Dudás Andrea, Hódi Csilla, Sz.A.F. (Mécs Miklós és Fischer Judit), Isaac Monté, Daniel Parnitzke, Marie Caye & Arvid Jense, Szabó Eszter Ágnes, Melanie Bonajo (vetítés)

A kiállítás két helyszínen valósul meg, a projekt a Koreai Kulturális Központban látható társkiállításának megnyitó időpontja: 2018. május 29., kedd 18 óra.