A kiállítás installációja egy kísérlet a nemlineáris zenére, a hangot alkalmazva, az interakció lehetőségeként.
A látógató egy mikrofon segítségével a saját hangját használva tud hangok között véletlenül tallózni, amelyek folyamatosan egymásra rétegződve zenét alkotnak.
A mikrofon a hangfalak közelében van elhelyezve, ezért a program nemcsak a látógatók ill. a környezet hangjaira reagál, hanem önmagára is, így mindig a látógatóra vár, hogy hangjával kizökkentse a zenét a megrekedt ritmusból.
Az installáció alapja egy saját fejlesztésű program, amely a mikrofonból érkező hangokat vizsgálva egyszerű párosítással hangokat emel ki saját hangkönyvtárából. A párosítás teljes egészében véletlen elvű, ezért kicsi az esélye annak, hogy ugyanazok a hangok szólaljanak meg egyidőben. A hangkönyvtárak feltöltésénél igyekeztem olyan hagokat választani, amelyek ha egymás mellé kerülnek, zeneként működjenek és a kapott zene ne legyen zavaró.
A vizuális megjelenítésnél tudatosan kerültem a kép alkalmazását és olyan megoldásra törekedtem, ami a zenei vizualizációk formai jegyeit használja. A program szellemisége egyszerre hordozza a karaoke világ és a zenei lejátszók formalizmusát, ezért e kettő megjelenését hoztam közös nevezőre a program vizuális kialakításánál.