A kiállításon szereplő videóinstallációkban és fotósorozatokban általában egy közönséges, hétköznapi anyagot: viaszosvásznat, utazózsákokat vagy éppen műanyag tányéralátéteket építek össze saját munkáimmal. A bennük szereplő jelenetek egészen más jelentést kapnak ebben a műanyag keretben, mintha kiemelve, csak filmként vagy fotóként néznénk őket. A hol ironikus, hol játékos keret újfajta értelmezést sugall a képeknek, kiegyenlítve, finomítva vagy éppen erősítve azok hangulatát.
Régóta gyűjtök és használok műanyagtárgyakat munkáimban, szeretem őket kontrasztként használni, valamilyen nem-hétköznapi szituációval szembesíteni őket. Nemcsak a könnyedség vagy a humor kedvéért, hanem a minket körülvevő környezet szimbólumaiként is. Gyakran ilyen giccses térben lakunk, intézzük bevásárlásainkat vagy szórakozunk, ezek a tárgyak vesznek minket körül a mindennapokban, miközben ugyanezekben a szituációkban ennél sokkal érzelmesebb vagy drámaibb helyzeteknek, pillanatoknak is tanúi vagyunk. Ez a fajta keveredés jellemző városlakó környezetünkre vagy amikor az interneten, a tévében kapcsolgatunk az egyes oldalak, programok; értelmes és érzelmes, giccses és ízléses reklámok és cikkek között.
A videóinstallációk fordított arányaiból következően eloször a nagy tapétához, műanyag tengermélyhez hasonlító mezőt érzékeljük, amelyben el van „rejtve” az egyetlen komoly tartalom, a videó. Be kell lépnünk ennek a dekoratív felületnek a terébe, egészen közel kell lépnünk, hogy nézhessük-hallhassuk a filmeket. A fotósorozatban és a videókban olyan töredékek, pillanatképek láthatóak, amelyeket több éve tartó utazásaim során készítettem: magánéleti és köztereken látott vagy éppen kilesett pillanatképek közül választottam. Gyakran ellentétre épülő, ellentétes hangulatú jeleneteket ütköztetek bennük, amelyek az installáció dekoratív elemével egészülnek ki.
Szigethy Anna