Szobrászok 1956 – no. 2

Abban, hogy a világ megismerte az ’56-os forradalom eseményeit, hatalmas szerepe volt az ekkor készült fotóknak. A hivatásos és amatőr fotográfusok által készített képek egy része a diktatúra jelképeinek spontán elpusztítását örökítette meg: ahogy az épületekről leverik a vörös csillagot vagy, ahogy a Felvonulás téren álló Sztálin szobrot ledöntik, majd a szobor-bálvány „testrészeit” teherautókkal a város különböző pontjaira szállítják, hogy happening-szerű eseményként, több napig tartó ünnepléssel és munkával apró darabokra szedjék.

Azonban nem csak a közvélemény, hanem a visszaállított diktatúra rendőrsége is tájékozódott e fotók segítségével. A börtönben aztán a rabtársak sajátos humorral „csillagászoknak” nevezték a letartóztatott vörös csillag-leverőket, „szobrászoknak” pedig a Sztálin szobor ledöntőit.

A Sztálin szobor elpusztítása az ’56-os forradalom szimbolikus eseménye, amely történelmi jelentőségén túlmutatva több, minket érdeklő kérdést is felvet. Hogyan születik a bálvány? Mi a művész szerepe és felelőssége ebben? Lehet-e művészi gyakorlat a bálványdöntés?

Az 56-os szobrászok emléke előtt tisztelgő kiállításunk hazai és külföldi résztvevőinek segítségével ezekre a kérdésekre keresi a választ. A művészek Mikus Sándor 1952-es Sztálin szobráról készült fotó felhasználásával készítették el saját miniatűr emlékművüket.

Most nyíló kiállításunk a 2006-ban bemutatott anyag új alkotók munkáival kibővített változata.