„Amikor festek, egy hatalmas, nyitott, végtelen térbe kerülök, amelynek energiái megnyitnak bennem egy kaput; ezen átlépve kapcsolatba kerülök tudatom végtelenségével.”
Balla Attila festészetének meghatározó kérdése az anyag, a gesztus és a tudat kapcsolata. A képet egy tapasztalati és érzékelési folyamat lenyomataként értelmezi, festészetének tárgyaként pedig régóta magát a tudatot nevezi meg.
Művészi pályáját jelentősen meghatározták az 1980-as években Svédországban töltött évek. A stockholmi Konstfackon alkalmazott grafikával és designnal foglalkozott, majd a grafikai gondolkodás felől fokozatosan a festészet és az absztrakció irányába fordult. 1988-ban tért vissza Magyarországra, ezt követően a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. Jelenleg Csongrádon él és dolgozik, elvonultan.
A kilencvenes évektől gesztusalapú, expresszív festészete az informel és az absztrakt expresszionizmus hagyományaihoz kapcsolódik. Munkáiban folyósított beton, viasz, gyanta, pigmentek, ércpor, színezett homok és saját készítésű öntött papír is megjelenik. A vastag, plasztikus, gyakran reliefszerű felületeken az anyag maga is alakítja a művet: reagál, ellenáll és átalakul.
Festészetében fontos szerepet kapnak a transzcendens tudatállapotok és az extatikus, dionüszoszi alkotói tapasztalat. A természet és a végtelen tér élménye szintén meghatározóvá vált számára. A táj nem ábrázolandó téma, hanem kiindulópont: a szél, a víz, az erózió, a mozgás, az erővonalak és ritmusok saját belső energiáinak, pszichés folyamatainak analógiáiként jelennek meg.
„Amikor kinn vagyok a természetben és festek: többnyire a saját belső tudati energia mozgásaimat figyelem. Tudom, hogy az ember mikrokozmosza azonos a kint tapasztalható végtelen világegyetemmel.”
A K.A.S. Galériában most kiállított munkái ennek a több évtizedes festői gondolkodásnak egy újabb állomása. Balla munkáiban az anyag fizikai jelenléte, a természeti erők, a gesztus és a tudati folyamat ugyanannak az alkotói tapasztalatnak a részei.