Az utóbbi években folyamatosan úton voltam, Koreában, Kínában, Belgiumban dolgoztam. Mindig új helyeken, új emberek között éltem az ottani hétköznapokat, amelyek egyben az én fesztelen hétköznapjaim is voltak. Hiszen az a mód, ahogyan én tudtam kapcsolódni az emberekhez, az volt az én otthonom. A kiállításon bemutatott fotómunkák, bár vizuálisan egységesnek tűnnek, kétféle minőségből épülnek fel.
Azokon a helyeken készültek a képek, amelyeket, ha átmenetileg is, de otthonomnak tekintettem. A környezetemet fotóztam, a tőlem függetlenül létező valóságában. Ezekben a jelenetekben helyeztem el, pontosabban fészkeltem be, utólag a saját és családtagjaim nevének kezdőbetűit, mint hatalmas kő vagy beton tárgyakat. A betűk anyaga az időre utal, arra, hogy az, aki most vagyok, az sok-sok eseménynek, történetnek, emléknek, és mindezek átírásának, újraértelmezésének az eredménye, vagyis mindannak, amit átéltem.
A 2008-ban készült öt bőrfalvédő nagyon fontos kezdete volt az identitásról való gondolkodás új fejezetének, ezért kerültek most ide az új munkák közé. Ezeken régi családi fotók alapján lenyúzott bőrökre rajzoltam családi jeleneteket. A gyerekeket, magamat és a bátyámat nevünk kezdőbetűjével helyettesítettem.
Míg dolgoztam, az identitásnak egy olyan fajta értelmezése formálódott meg bennem, amely nem azon alapul, hogy milyen vagyok, és ki vagyok önmagamban, hanem, hogy én vagyok a szubjektuma azoknak a történeteknek, kapcsolatoknak, amelyekben élek. Vagyis a kontextus, a kapcsolataim határoznak meg, nem a tulajdonságaim.
Csáky Marianne