Tárgyeset

Aki fokozatosan feltölti szobáját, az végső soron absztraháló műveletet végez, egy imaginárius kép alkotását kezdi meg. A tornyosuló, amorf tömeg megszünteti a perspektívát, felszámolja az elő- és hátteret, végül kétdimenzióssá válik, kiszorítva a nézőt a telítődő térből. Van, hogy ez a „kép” látható formát ölt: ezt demonstrálta Arman, mikor – Yves Klein üres galériaterére (Le Vide, 1958) reagálva – színültig töltötte szeméttel és kacatokkal az Iris Clert Galériát, a lezárt teret a kirakatüveghez préselődő tárgyak kollázs-képévé redukálva.

Zékány Dia korán felismerte és azóta is tudatosan dolgozik a tárgytömegek entrópiájának eleve absztrakt-közeli képiségével. A túlzsúfolt szobák látványát affirmatív iróniával festményekké transzformálja és rendszerint üres white cube-terekben mutatja be. A modernség tiszta művészeteszménye, techno-utópista strukturalizmusa, valamint a halmozódó felesleggel, szeméttel, rendezetlenséggel szembesítő hétköznapi és művészeti ellen-hagyomány (Kurt Schwitterstől Thomas Hirschhornig) egymásba fordításával kísérletez.

Mivel nincsenek referenciapontjai bármiféle rendhez, festészetének tárgya túl van a rendetlenen. Ez a tértípus inkább „rendtelen” vagy rend-ellenes, amely megteremti saját önreferenciális szerkezetét. A festmények az ilyen spontán kialakult, immanens absztrakció és az utóbbi időben egyre erőteljesebb stilizálás közötti dialektikus mezőben jönnek létre. Az újabb munkák nagy részén tetten érhető, ahogy a maradék térhatást is felszámolva a tárgyegyüttes véletlen-szerkezetének kontúrjai és színmezői kerülnek előtérbe, ami visszafelé is új megközelítésben láttatja a több éves, következetesen alakuló programot. A kiállítás erre fókuszálva nyújt keresztmetszetet, a látszólag dokumentaristán részletező nagyközeliktől a kvázi-gesztusfestményekig.