Egyszerre szolgáltak egy emlék dokumentumaként, majd a művészi intervenció után némiképp átírt, újragondolt emlékekként, végül akvarellekkel társítva nyerték el végleges formájukat. A fotó mint médium, ahogy az általa felidézett emlékképek is, egy adott időponthoz, eseményhez kötődnek. Felidézésük során azonban folyamatosan változnak: az emlékrétegek egymásra rakódva írják felül az eredeti képet, érzetet, valóságot.
Chilf ezen folyamatra reflektálva illeszt egymásra fotót és akvarellt, így ezek egymás értelmezési tartományát kitágítva, némileg megváltoztatva egy új emlék, történet fragmentumaivá válnak. Az absztrakt pigmentes elfolyatások egy végtelen síkként, egy lebegő közegként szolgálnak az emlékek számára és távolítják el azokat a valóságtól, egyszersmind időtlenné téve a komplex kompozíciókat. Munkáiban a családi és talált fotók a személyes és kollektív múltfeldolgozás lírai kísérletei.
„A talált családi fotónak mint emléknyomnak az „átrajzolása” – ez a folyamat foglalkoztat mostani sorozatomban is. Metszőkéssel áttörni a kifeszített momentumot, átláthatóvá tenni a képet, megnyitni más rétegek felé, így a fénykép kimerevített pillanata feltörhető felületként tárul elém, és a képekbe zárt múltbeli pillanatok sebző, vágó technikával felnyitott, lebegő nyomokká, mintázatokká alakulnak át. Erőszakos művelet ez a csipkekészítő alázatával: lassú, kereső kibontása a látványban számomra feltáruló erőtereknek. Követem a vonalakat, vonalakat alakítok, szálakat találok a fotográfiák távolságához. És így saját megszemélyesített dokumentumaimmá válnak.”
Frederic Bartlett – a kísérleti pszichológia meghatározó alakja -, vonta le azt a következtetést, hogy az emlékezet konstruktív és rekonstruktív természetű, tehát az emlékezés során az események nem egyszerűen megismétlődnek, hanem újraalkotásra kerülnek. Az emlékezet folyamatai – kódolás, tárolás, előhívás – azt az illúziót keltik, hogy emlékeink hűen képezik le az objektív valóságot.
Azonban az emlékek előhívása során hozzájuk kapcsolódnak azon gondolatok, érzések, melyeket az emlékhez kötünk, valamint a másoktól származó külső információk is. Így kapcsolódik össze az emlék és annak értelmezése, azaz nem csak az eredeti helyzetben megélt belső állapotaink jelennek meg egy emlék felidézésekor, hanem a hozzájuk társított gondolatok és érzések is, majd mindehhez a jelen és múlt viszonyának értelmezése adódik újabb rétegként. A rétegzett, asszociatív építkezés által az idő fizikai dimenziója is láthatóvá válik.
A képtársítások, az egymásra rakódott narratíva együttesen írják felül, egészítik ki az eredeti emléket és az újonnan hozzáadott rétegekkel kitágítva azok eredeti asszociációs mezőjét, így együttesen válnak egy szubjektív történet egyetlen kompozícióba sűrített részévé. Chilf Mária munkái a múltfeldolgozás igényéről tanúskodva kelnek új életre, összekötve a fotó médiumának objektív és az akvarellek szubjektív minőségét és jellegét.