Természetrajz

A Természetrajz című csoportos kiállítás néhány, természeti környezettel és növényvilággal kapcsolatos kortárs alkotói pozíciót kíván felvillantani.

Gosztola Kitti Right Tree Right Place című, ökológiai érzékenységű műveinek sorába illeszkedő sorozata a fák elektromos vezetékek miatti csonkolására reflektál – a rajzok a fák megnyirbálását képezik le, keretük pedig az ábrázolt fafajtából készült. A keret itt nemcsak a képhatárok hangsúlyozásának eszköze tehát, hanem a mű integráns része. A sorozat egy láthatatlan, de a városi infrastruktúrák működéséhez látszólag elengedhetetlen gyakorlatra hívja fel a figyelmet, mintegy emléket, emlékművet állítva a fák „praktikus” célokból történő, traumatizáló megsebzésének.

A poliszbéli növényvilág főként mesterséges és kontrollált zónákra korlátozódik – kaktuszgyűjteményre, dísznövényhadra, balkonládára, (elő)kertre, parkra. Szelídített, idomított természetpótlékokra, melyek főképp dekorációs és rekreációs célokat szolgálnak. Sokak számára legalább annyira abszurdnak tűnik a növények antropomorfizálása, érzelmekkel való felruházása, becenévvel való ellátása, mint a személyes viszonyulás totális ellenpólusa – a növények élőlény-jellegük ellenére puszta dísztárgyként, élő nippként való kezelése.

Blahó Borbála Dísznövények sorozata is erre a kissé paradox helyzetre mutat rá – a szobanövények lakásbelsők, irodák, hivatalok, intézmények szobáinak és folyosóinak állandó szereplői. Funkciójuk azonban nem egyértelmű: a levegő minőségének javításán túl, elsősorban esztétikai, díszítő jellegük miatt lettek mindennapi életünk, tárgykultúránk részei. Blahó Borbála műveinek nemcsak tárgya, de médiuma is növényi; az intarziák ily módon önmagük farkába harapó kígyók: a mű anyaga ugyanis lignifikálódott szövet, fa.

Egyesek számára a természet rekreációs terület, a szabadidő eltöltésének helyszíne; mások számára hajlék, menedék. Lehet meghódítandó, ellenőrzés alá vonandó terep; kontemplációs környezet, a kivonulás terepe. Tájként, képként megélt látvány, mint a nosztalgikus természetszemlélet elve szerint, ál-archaikus romokkal, grottákkal, kis szigetekkel, hidakkal romantikussá varázsolt, élő tájképként felépített angolkert.

Ivan Ladislav Galeta mondja egy videóban, hogy “nagyon nehéz beszélni a kertről, mert mindenki tudja, mi a kert”. Pedig a kert oly sokféle lehet; szótári jelentése alapján haszon- vagy dísznövények termesztésére szolgáló, rendesen bekerített terület. Esztétikai és/vagy hatékonysági szempontok alapján megregulázott (vagy éppen meg nem regulázott) természet. Kulturálisan kódolt (japán, angol, francia, iszlám, kínai); lehet utópisztikus (közösségi kert, biodome), lehet madárbarát, de főképp emberbarát, kortárs és historizáló, lehet internetről nyomonkövethető tele-kert vagy távkert, Epres- és cseresznyéskert, sáfrány- és dohánykert, kolostor- és templomkert; lehet lakótelepen önkényesen örökbefogadott zsebkendőnyi parcella, lehet titkos és köz-, hasznos és haszontalan, tüchtig és elhanyagolt, vett és örökölt.

Nádas Péter Saját kert című szövegében azt írja: “A saját kert néhány évtized múltán eleven emlékirat lesz.” A kert tehát, mint élő organizmus, őrzi az elhunyt gondoskodásának vagy gondatlanságának nyomait, logikáját – mint a Memorabilia sorozatból kiemelt lapon -, később azonban a természet lassan feloldozza magát a kontroll alól, újra birtokba veszi a területet.

Minden kertek origoja természetesen a Paradicsom, azon vidék neve, ahol az Ószövetség elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva lakott a bűnbeesés előtt. Rizmayer Péter installációjában A tudás fája sorozatát fűzi tovább, hasonlóan groteszk humorral átitatva. Egy almákkal teli képernyőt látunk, mígnem lassanként, szinte észrevétlenül el-eltűnnek a gyümölcsök – a vizuális gag voltaképpen egzisztenciális kérdéseket feszeget: a bűnbeesést folyamatos, meg/leállíthatatlan folyamatként tételezi, ritmusát azonban csak a figyelmes szemlélő tudja nyomon követni.

Ember Sári Sally Anne-Kellyvel közösen jegyzett Nature Fertile sorozata, csendéletmetaforái termékenység és terméketlenség, a saját korosztályuk, nemük, álmaik és félelmeik köré szerveződnek. Az intenzív, buja, barokkos színvilágú konstellációk mégsem nemes anyagokból épülnek fel: a csendéleteket a mindennapi bevásárlás és a lakás tárgyaiból rendezték be. Hétköznapi tárgyak, zöldségek, gyümölcsök ünnepi csoportosításai ezek; személyes miniédenek. Egyfajta ártatlan mágikusság lengi be a képeket – mintha a fotók egy felfokozott, átmeneti létállapot illusztrációi lennének.

Kudász Gábor Arion Időkapszula című sorozata mamutfenyőnek álcázott rádióvevőt dokumentál. Az “álfa” nem nő, nem hullajt leveleket, az évszakok változásai mégis nyomon követhetőek rajta, illetve környezetén. A kamuflázs azonban célt téveszt: mamutfenyők egyrészt nem nőnek Magyarországon, másrészt az acélmonstrum jóval környezete fölé magasodik. Az álca így tulajdonképpen szükségtelenné válik, a rádió-adóvevő egyáltalán nem olvad be környezetébe, puszta technikai objektum helyett egyfajta landmarkká lényegül át.

Alfredo Barsuglia Finds Research Laboratory című installációja talált tárgyakból, növényekből, rovarokból, rajzokból építkezik. A művészt a kíváncsiság, az állat- és növényvilág apró részletei, mintái, struktúrája, diverzitása iránti érdeklődés motiválja, így a képzőművész szerepet mintha időlegesen lecserélné a természettudóséra. Gyűjteménye, csodakabinetje azonban nem tudományos elvek szerint szerveződik – a rovarok, bogarak, termések szubjektív szempontok mentén váltak a kollekció részévé. A növényhatározóra emlékeztető rajzok mellett álló szókapcsolatok, szövegek pedig látszólag nem kötődnek szorosan a képhez, nem az azonosítást szolgálják – valójában arra a helyre és időre utalnak, ahol a művész rátalált a később lerajzolt növényre.