Manapság egyre nyíltabban beszélünk az emberi testről,
a médiában egyre leplezetlenebbül jelenik meg az erotika és
a szexualitás. A különféle magazinok a kidolgozott, fitt
és egészséges testet szinte a társadalmi érvényesülés
feltételeként állítják be. Érthető tehát,
ha a betegségekről, a testi hibákról egyre szemérmesebben
esik szó, miközben a civilizáció fejlődésének
köszönhetően éppen a betegségek fenyegetik legjobban az
emberi életet. Sokkal nyíltabban beszélnek az emberek szexuális
életükről, mint betegségeikről. A fenti ellentmondás
foglalkoztatja a képzőművészeket is.
Mivel a tárlat egy szenológiai konferenciához is kapcsolódik
a kiállításba elsősorban a mellekkel és a rákkal,
illetve az emberi test sebezhetőségével kapcsolatos műveket válogattunk.
A meztelen test ábrázolása a képzőművészetben
az adott kor szépségeszményét, a szépségről
alkotott ideáját fejezte ki, illetve erotikus tartalommal bírt.
Különösen a fedetlen keblek jelentettek egyfelől csábítást,
másfelől bűnbánatot, kiszolgáltatottságot. Manapság
pedig éppen a női mellel kapcsolatos a legtöbb megfelelési
kényszer.
A kiállítás reményeink szerint a betegséggel
való szembenézésre, a társadalmi elvárásokra
való reagálásra, az ezzel kapcsolatos szégyen levetkőzésére
inspirálja a nézőt. Olyan műveket szeretnénk bemutatni, melyek
segítenek legyőzni a betegségtől, különösen a ráktól
való félelmet, illetve megtörik a betegségeket övező
hallgatást.
A kiállításon szereplő művészek: Bakos Ildikó,
Chilf Mária, Érmezei Zoltán, Gémes Péter, Gyenis
Tibor, Hersko Judit, Konyecsny Emőke, Köves Éva, Silvia Levenson,
Mészáros Mari, Nagy Kriszta és Artur Zmijewski.
Testünk belső titkai
2003. június 21. – augusztus 31.
MegnyitóOpening: 2003. június 20. 18:00