The Party – remix
A Party képein látható embereket a valóságos
életben nem ismertem közelebbről, de a képi valóságukban
mégis nagyon kedvesek számomra. Bizonyára megöregedtek
már, hiszen csaknem negyedszázaddal ezelőtt kerültek
a csípőmagasságban vaktában csattogó fényképezőgépem
látószögébe a párizsi éjszakákban,
vagy a városháza termeiben. Igaz, ennek kicsit ellentmondani látszik,
hogy némelyikük talán sohasem járt a Hotel de Ville-ben…
De ne rontsuk el a galériabeli pezsgőzés élvezetét,
hiszen negyedszázadnyit fiatalodva és megszépülve,
korabeli eleganciával jelennek meg itt és most, egy laza techno-party
vendégeiként. Buli van a Vintage-ban…
Bizonyára én is öregszem már, hiszen idők és
terek ugyanúgy csúsznak össze a nagyító- és
számítógépemben, ahogy az emlékezet és
a fantázia képei a szubjektum sötétkamrájában.
Tudom, ami megtörténhet, az meg is történik. A mesék
és történetek pedig örök időktől
fogva jelen vannak, csak a szereplők és a mesélők
cserélődnek, csak a megjelenítés módja változik
folyton-folyvást, de a tanulság szinte mindig ugyanaz. Az újabb
és újabb nemzedékek azonban mindig a legkorszerűbb
technikával mentik meg az utánuk következőknek a meséiket,
történeteiket és titkaikat. Az új nemzedékeket
persze – a még újabb trendek, médiumok és technológiák
révületében – sohasem érdeklik a lejárt divatok,
a tegnapi emberek és történeteik, így sohasem ismerik
fel az éppen letűnt korok tanulságait. Görcsösen
ragaszkodnak viszont azokhoz a képekhez és képi technológiákhoz,
melyeken keresztül maguk is kapcsolatot teremthettek a látható
világgal. A különböző időkben lezajló
események megértésének kulcsa tehát nem kizárólagosan
a történésben, hanem a létezésünk mindenkori
mediális környezetében, az időről időre
változó, a mindennapokat átszövő technológiában
van elrejtve és kódolva.
A valóság történéseinek fényében
persze a technológiák lényegtelen zajnak tűnnek,
e “zaj” azonban kötőszövete is a létezésnek
és a kommunikációnak. Ez a mediális zaj, a technológiák
hideg lehelete az, amely elfedni látszik az örök emberi történeteinket.
A technológiák működésének sajátosságait
jobban megismerve azonban a valósággal még közvetlenebb
kapcsolatot teremthetünk, a valóságot közvetítő
médiumok és technológiák tulajdonságainak
leleplezése pedig egyúttal a valóság leleplezése
is… Mert a technológiáknak és a mediális zajnak,
mint közegnek, önmagában is van információtartalma,
sőt, a fotó egyre kevésbé számonkérhető
hitelessége is a mindenkori képi technológiáknak
van alárendelve. Nemcsak a narratívákat kell tehát
megvizsgálnunk, amikor kapcsolatot keresünk a jelennel vagy a múlttal,
hanem e narratívákat leképező, megjelenítő
és továbbító médiumokat és technológiákat
is.
Nem hagynak békén egykori modelljeim sem. A néhai dokumentarista
fényképekben rögzített létezésükkel
törnek rám nap nap után, hogy újra és újra
rákérdezzenek képi létük és ábrázolásuk
valóságára, hitelességére. Arra a valóságra,
amelynek meg- és átélését egykor oly hűséggel
látszott szolgálni a fényképezőgép.
A világ azonban naponta kicserélődik körülöttünk,
naponta át- és felülírva a képi metaforák
jelentését is. Semmi sem állandóbb tehát,
mint e változás folytonossága, a valóság
újból és újból történő
rendíthetetlen elmentése vagy felülírása. Mi
más ez, mint az idő folyamatos darabokra szaggatása?
Kiszabadítottam hát a képeim ezüstszemcséinek
vegyi börtönébe zárt néhai modelljeimet, és
szárnyaló pixelekbe lényegített létüket,
színüket és szépségüket új fájlokba
mentettem el. Az újabb és újabb képek valóságát
immár a változás metaforái lengik körül,
hiszen a képi valóság mindenkori illúziója
sem más, mint metaforák szövevénye… A valóság
igazi képe azonban a médiumok és technológiák
rabja és kiszolgáltatottja marad örökre. /J.A./