Metzing Eszter második önálló kiállítása az Inda Galériában az érintés és a látás egymásba fonódó kapcsolatát formálja tapasztalássá. A galéria három, egymásból nyíló terét olyan fabulává alakította át a művész, ahol a kiállított művek leválasztják befogadójukat a látáscentrikus valóság túlterheltségéről, s ezzel a periférikusan képződő látványra, öntudatlanul rácsodálkozó érzékelésén át beleengedik a látogatót önmaga szövetébe. A látás és láthatóvá válás, a megérintés és megérinthetővé válás teríti be fonalszerűen a térrendszert. A néző megismerni vágyó tapintásával megszünteti a távolságot, amely közte és az alkotások között áll. Megtapasztalásukkal ő maga is megérinthető bőrfelületként tárul fel a sebezhetőség, a sejthártyák, a pre- és nonverbális érzelmek érinthető/tapintható burjánzásában.
A latexre, a kaucsukfa nedvéből kinyert gumira mint művészetének esszenciális alapanyagára pár évvel ezelőtt talált rá Metzing Eszter, amelyből azóta különféle csáplény-installációt hívott életre. Jelenlegi kiállítása során azonban ebből az anyagból egy új szimbiózis született meg: egy női rítusban összeforró ősprincípiumként pulzál a nyers vászon, a testet feloldó festészeti és grafikai elemek, a latexba ágyazott, biomorf boroszilikát üveg. Az alkotások és az azokon kitárulkozó “képmás” lesz az a köldökzsinór, amely visszavezeti az ént határvonalával való kapcsolódásához, ahhoz az emlékeket őrző, bőrréteg alá gyökerező origóhoz, ahol a világ “hússzövetének” érzékelése ismét egymásba göngyölődik az én húsának megújuló érzékelésével.
Szabó Annamária