Transitioners

A Transitioners című projekt kiindulópontja a közelmúlt egyik jellegzetes politikai jelensége, az ún. „színes forradalmak”. A forradalmak ezen igen sajátságos típusa a szovjet birodalom bukását követő időszakban bukkant fel és formája azóta folyamatosan változik, mutálódik, nem csak a volt kommunista országokban, hanem más autoriter diktatúrákban is. E forradalmak közös jellemzője a demokrácia, a liberális gazdaság és a nemzeti függetlenség követelése: vezetőik a Nyugat politikai és gazdasági modelljéhez való közeledést hirdetik, mindegyiküket egy-egy karakterisztikus szimbólum jelképez, általában egy szín vagy egy növény.

Az elmúlt tizenöt évben a „színes forradalmak” listája egyre bővül. Némelyek sikeres hatalomátvételhez vezettek, mint például a grúziai rózsás forradalom (2003), az ukrán narancsszínű forradalom (2004), a kirgiz tulipános forradalom (2005), a buldózer forradalomként is nevezett Milosevic ellenes demonstráció Szerbiában (2000), illetve a libanoni cédrus forradalom (2005). Mások a társadalom fontosabb evolúciós lépcsőfokaként értelmezhetőek, mint például a 2005-ös iraki választások, melyet bíbor forradalomként jellemeztek egyes kommentárok, vagy a kuvaiti nők emancipációs küzdelme (2005), melyet kék forradalomnak neveztek el. Megint más csoportot alkotnak azon ellenzéki mozgalmak, melyek még nem tudták megdönteni a fennálló rezsimeket, mint például az azerbajdzsáni zöld (Yox!) és narancsszínű (Orange Movement) ifjúsági mozgalmak, a belorusz Bölény (Zubr), az ukrán eseményekkel párhuzamosan tervezett moldáviai szolo forradalom illetve a mongol és a baskír ellenzékiek sárga, illetve narancsszínű mozgalmai. A történelmi előzmények közül említhetjük a portugál szegfűs forradalmat (1974), a prágai bársonyos forradalmat (1989), illetve a balti államok éneklő forradalmait (1988-1990).

E forradalmak mozgatórugói egyfelől a diákmozgalmak (így például az 1998-ban Belgrádban alapított Otpor, a grúziai Kmara, az ukrán Prora, a belorusz Zubr, vagy az albán MJAFT!), másfelől a lakosság diktatúra-ellenes érzelmei. Emellett a Nyugat támogatása sem elhanyagolható, mely nemcsak diplomáciai, hanem gyakran pénzügyi, szellemi és logisztikai segítség is egyben, és amely az ún. „politikai fejlesztési alapok” infrastruktúráin keresztül ér célba.

A projekt nem kíván foglalkozni sem az egyes forradalmak, mozgalmak jogosságával, megalapozottságával, sem a felbukkanásuk specifikus kontextusával. Központi problematikája a spontán, gyors és radikális társadalmi átalakulás mitológiája és a forradalom stratégiai tervezettsége közötti kapcsolat. A forradalmi megoldás, mely ellen a nyugati demokratikus államok kétszáz éven át küzdöttek, végső soron a nyugati érdekszféra kiteljesítésének alapvető eszközévé vált. A Transitioners két alappillére a forradalom modelljének átalakulása, illetve a forradalom mediális megjelenítésére való törekvés.

A párizsi székhelyű művész-páros, a Société Réaliste egy forradalmi design-irodát hoz létre, amely a megfelelő eszközökkel, stratégiákkal és tanácsadással segít bárkit egy politikai átmenet előkészítésében. A projekt egy installáció formájában valósul meg, mely maga a Transitioners bemutatóterme, ahol a látogató megismerkedhet a cég missziójához, azaz politikai átmenetek, fordulatok előkészítéséhez nélkülözhetetlen technikákkal és stratégiákkal.