A vetített tájkép és az installáció összes világítása az infravörös tartományban mozog, mely az emberi szem számára nem érzékelhető, de láthatóvá válik a közönség részére kiosztott éjjellátó eszközökkel. Ennek alapja az az elmélet, hogy amennyiben a felmelegedés gátlása érdekében a földfelszínt elzárjuk a napfénytől, az infravörös tartomány szerepe felértékelődik a túlélésért vívott harcban.
A tömegmédia által felkapott globális felmelegedés és nukleáris tél koncepciójának ironikus megfogalmazása a sci-fi irodalom kliséinek és az avulófélben lévő analóg kommunikációs és elektronikus eszközök felhasználásával társul.
A vetített táj az Északi-tenger partszakaszát ábrázolja, mely gyakorlatilag az ember által legnagyobb mértékben átalakított táj, és egyúttal az ipari forradalom bölcsője.
Az installáció tökéletesen elsötétített tere egyszerre adja a teljes üresség és a teljes tömörség illúzióját. A nézők az éjjellátó eszközök segítségével egyszerre megfigyelői a poszt-apokaliptikus látványnak és egymásnak.