Túlszínezett

Nemes Márton néhány éve tört be a kortárs magyar képzőművészeti színtérre. Folyamatos technikai kísérletezésével, a műfaji határok feszegetésével az absztrakt festészetről alkotott nézeteinkhez szolgált új adalékokkal. Művei nem csak a hagyományos értelemben vett festészeti instrumentumokkal jönnek létre, de a fólia, a fatörmelék és néhány a festészetben ritkán használt eszköz is beemelődik az alkotási folyamatba, a művek pedig nem pusztán a falra akasztható hagyományos festményekként léteznek, hanem kiterjeszkednek a térbe, összeolvadva az azokat kiegészítő installatív elemekkel.

A művésztől megszokott színes, irizáló, látványos, expresszív vásznak most is igazi festészeti experimentárium-élményt ígérnek a tél fojtott színvilágával szemben. Legújabb sorozatában ismét a vászon felületén hagyható kontrollált nyomhagyás különböző formáival kísérletezik. Mi történik a festékkel, ha egy vékony, szaggatott felületen keresztül fújják a vászonra, vagy ha egy átalakított hengerrel viszik fel a gradiens felületre, netán ha újságpapírral, kartonokkal, fadarabokkal kitakart és elmozgatott részeken fújják keresztül. Éteri, szférikus, lezárt, mégis végtelen terek jönnek létre, amelyek néhol a kristályok, néhol az északi fény jelenségét, néhol pedig a tűz és a víz találkozásának pillanatát idézik.

Nemes holisztikus szemlélete tisztán kiolvasható a formális megoldásoknál többre törekvő festményeiből, amelyek mozgalmassága, dinamikus kompozíciója, a formalista elemek sokoldalúsága és a színek bujasága mind-mind a festő abbéli törekvését sejteti, hogy minden képén a természet felülmúlhatatlan erejét, a teljességet mutathassa meg.