Mi történik, ha feltörsz egy tojást? Néha csak reggeli lesz belőle. Nálunk viszont az átalakulás metaforájává válik.
A Two eggs, over easy… című kiállításon Diki Luckerson (1994, Esztergom) és Júlia Standovár (1987, Budapest) a tojást – ezt a törékeny, ismerős, szimbolikusan terhelt tárgyat – használják kiindulópontként és médiumként, hogy összekapcsolják első pillantásra különböző művészi gyakorlataikat. Akárcsak az „over easy” módra készült tojás, műveik is olyan felszínt mutatnak, amely látszólag zárt, ám alattuk az érzelmek, emlékek és jelentések továbbra is lüktetnek, formálódnak, megoldatlanok maradnak. A személyes és művészi átmenet állapotában mindketten New York-i otthonukból tekintenek vissza gyerekkorukra, fiatalkori szubjektivitásukra és közös magyar örökségükre. Bár kifejezési eszközeik különböznek, mégis megtalálják a módját, hogy feltörjék a magánéleti és kulturális narratívák héját, és teret adjanak a félig megformált, sokszor elfojtott vagy elrejtett tartalmaknak. A tojás így nem pusztán motívum: konceptuális struktúrává válik, amely a sebezhetőségről, az újrakezdésről és az abszurdumról való gondolkodást támogatja.
A kiállítás szinte organikus módon, intuitív közeledésből született: egyfajta kölcsönös tömegvonzás eredményeként. Ahogy együtt töltötték az időt – Luckerson a műteremtársával, Beatával közösen dolgozott, Standovár pedig a Chain Forest projektet fejlesztette – így egy többgenerációs párbeszéd alakult ki köztük. Ami kezdetben a reflexió, a növekedés és a nőiesség kérdései körül mozgó személyes kapcsolódásként indult, egy olyan művészi együttműködéssé fejlődött, amely a folyamatalapúságon, a szabadságon és a bizalmon nyugszik. Idővel – és némi türelemmel – közös vizuális nyelvük is kikristályosodott. E nyelv legfontosabb eleme pedig maga a tojás lett, amely a művek rétegzett egymásra építésének gesztusát természetessé és elkerülhetetlenné teszi.
A kiállítás előtti héten Luckerson a szomszédos DOXA-t élő műteremmé alakítja: ott lakik, dolgozik, és egy freskóvá növő műalkotást hoz létre. A járókelők egy kirakatablakon keresztül követhetik a munkafolyamatot – így a tér, az idő, a véletlen és a mindennapok is aktívan részévé válnak az alkotásnak. Ez a megközelítés a TOBE Gallery új, megbízáson alapuló modelljével rezonál, amely lehetőséget ad a nézőknek, hogy közvetlen módon kapcsolódjanak a mű létrejöttéhez.
Luckerson gesztusos, intuitív stílusa eredetileg filmjeiben gyökerezik. A kiállításon két munkája látható: az Egg I (2013) – egy gyengéd, mégis kaotikus fiatalkori kísérlet –, valamint a kifejezetten e tárlatra készült Egg II (2024/25), amely új és régi szereplőket vonultat fel – barátokat, idegeneket és a művész nagymamáját. A film, melyet Budapest különböző pontjain forgatott, egyszerre álom és emlék: a tojás ebben a műben is visszatér, még lassabban, még furcsábban – a múlt és a jelen között hidat képezve egy csendes, feminista ügy jegyében.
Standovár Júlia Chain Forest (Láncos erdő) című projektje képezi a kiállítás másik súlypontját. A New York állam északi, vidéki tájain készült fotókon nehéz láncokat látunk elhagyott, mégis ismerősen nyugodt természeti környezetben. A láncok – amelyek már a Kinky Concrete projektjében is megjelentek – gondolataink hurkokká fonódását szimbolizálják: azt az érzést, amikor az elménkben bolyongva egy sűrű, néma erdőbe lépünk – csendes, mégis örökké mozgásban lévő világba. Standovár munkáinak középpontjában a pszichológiai élmények folyékonysága és a természet csendjének feszültsége áll, azt kutatva, hogyan rajzolódnak bele a magány, a vágy és a kétség belső ciklusai abba, ahogyan látunk és mozgunk a világban.
A Chain Forest eredetileg helyspecifikus, mulandó szobrászati kompozíciókból állt, amelyek fotókon keresztül nyernek időtállóságot: háromdimenzióból kétdimenzióba, mozdulatból képpé formálódva. A projekt Ana Mendieta hatását is tükrözi – az ő multidiszciplináris művészete, valamint a test, a tér és a műfajok közti átjárhatóság inspirálta. A képek címei költőiek, néha váratlanok, de mindenekelőtt személyes meghívásként szolgálnak: arra hívnak, hogy belépjünk saját belső erdeinkbe.
Az önvizsgálat új irányt vesz a Egg Prices (Tojásárak) című munkában, amely egy brooklyni élelmiszerboltban átélt egzisztenciális válságból született. Standovár számára egy egyszerre hétköznapi és katartikus pillanatban a tojás a pánik és az elmélkedés központi tárgyává vált: egy banális, mindennapi objektum, amelyet váratlanul áthatott a személyes bizonytalanság és a testiség szimbolikája. Ahogy Standovár ott állt a tojások sora előtt – és újra meg újra visszatért ehhez az emlékhez –, elindult benne a Chain Forest egész gondolati íve. Rádöbbent, hogyan válhat egy pillanatnyi élmény mély belső tükörbenézéssé, és miképp alakulhat át egy tárgy jelentése az idő, az életkor és a társadalmi környezet függvényében. Most, harmincas éveiben, a tojás számára már nem csupán élelmiszer: gazdasági, politikai és testi jelentéstartalmak sűrűsödnek bele – különösen ebben a történelmi pillanatban, amikor hirtelen a reproduktív jogok, a testi autonómia és az ellátási láncok szimbólumává válhat.
A tojás – az emelkedő áraktól a termékenységi diskurzusokon át – a törékenység és az ellenállás erőteljes metaforájává válik. Megtestesíti az újra meg újra összeszövődő belső monológok és társadalmi-politikai kérdések különös líráját. Luckerson és Standovár közös művészeti világa érzelmeket, kritikát és játékosságot rejt egy szelíd, ám enyhén bizarr feszültségben – ahol a jelentés lassan formálódik, és mindig egy kicsit folyós marad.