A bemutatás formája a művészi reprezentáció, mely sokkal többet elárul egy adott történelmi korról, mint a puszta megörökítés. Az említett festményeken kívül rajzokat, szitanyomatot, lightboxokat, videót felsorakoztató anyag a 19. századi történeti festészet és a szocialista realizmus nyomdokain, azok 21. századba ültetett reprezentációs technikáit alkalmazva nyújt bepillantást egy abszurd, de a közvetlen vagy közvetett emlékeink révén nagyon is elképzelhető világba.
Uglár valós helyszíneket és személyiségeket ábrázoló talált képekből indul ki, melyeket úgy manipulál, hogy történelmi fikciójába illeszkedjenek. Ezáltal egy alternatív, „mi lett volna, ha…” szituációból kiinduló história részesévé teszi a befogadót, aki a kiállított „dokumentumokból” mint mozaikdarabokból saját fantáziájára hagyatkozva rakja ki a teljes képet, mely bár a legvadabb fikció, mégis reflektál napjaink történelmi valóságára.
A történelem, illetve bizonyos történetek újraírása jelenlévő gyakorlat a 2000-es évek művészetében, a magyar kortársak közül a Kis Varsó művészcsoport képviseli legmarkánsabban e művészi stratégiát. Uglár számára az apropót a reprezentációval mint művészeti kérdéssel való összefüggés adja, mely problematika korábbi munkáiban is tetten érhető, csakúgy, mint a néző beemelése egy nem művészeti szituációba.