A kiállítás alapvető kérdése, hogy a mindenkori jelen a maga horizontjáról hogyan alkotja újra a múltat, a képi hagyományok milyen módon integrálódnak a kortárs vizualitásban, illetve ebben a párbeszédben a múlt milyen egyidejűségre tesz szert a jelennel.
Ennek értelmében a kiállítás olyan alkotói szemléletet felmutató alkotásokból áll, amelyek a hagyomány és a modernitás kettős természetébe ágyazódó képalkotói technikák mentén szerveződnek.
Olyan kortárs feldolgozásra gondolok, amely a maga kontextusában módosít, kiegészít, reflektál, vagy esetlegesen újra– és átértelmez a saját motívum- és jelrendszerével.
Olyan alkotásokra gondolok, ahol a fentebb leírt, a kortárs vizuális gondolkodásának az egyetemes művészettörténet példáival való dialogikus viszonya kimutathatóan jelen van a művekben, függetlenül attól, hogy ez a viszony milyen áttételeken keresztül valósul meg.
A kiállítás tematikus felvetésének értelmében, mint koncepció leginkább az foglalkoztat, hogy a „képalkotói tradíció” történetiségének kritikája, hogyan és milyen aspektusban van jelen a kortárs művészek alkotásaiban, milyen különböző szerzői szándékok hívták életre, illetve milyen interakcióban valósultak meg.
Zakariás István
Kiállító művészek: Czene Márta, drMáriás Béla, Elekes Károly, Horváth Dániel, Keresztesi Botond, Ladányi-Tóth Miklós, Páll Tibor Krisztián, Polgár Botond, Posta Máté, Szász Sándor, Szemadám György, Szenteleki Gábor, Tóth Lóránd, Zakariás István
Újragondolt retrospektív
2014. november 15. – december 5.
MegnyitóOpening: 2014. november 14. 19:00